2015. november 10., kedd

12. Békülés

Bogi kissé ingerülten lépkedett felfelé a lépcsőn, kezében azokkal a megvett dolgokkal, amit az imént vásárolt az egyik közeli boltból. A zacskó abban a pillanatban a földre zuhant, mihelyst a saját emeletére ért. Kikerekedett szemekkel ,mustrálta az ajtaja küszöbén ülő srácot, aki a fejét nekidöntötte az ajtófélfának, s úgy várta őt.
Amint megpillantotta a megdöbbent lányt, azonnal felugrott, és segített neki felszedni a földre esett dolgokat. A srác nem szólalt meg, a szemkontaktust is kerülte, ami kissé rosszul esett Boginak. Nem volt elég neki, hogy Isti is teljesen összezavarta őt úgy a viselkedésével, mint az ki nem mondott gondolataival, erre most Krisztián is megharagudott rá. Pedig ő nem ezt akarta. Három éven keresztül arra törekedett, hogy a múltját teljes mértékben eltitkolja a táncosok elől, Isti pedig jött, látott, rombolt, tört, zúzott, és mindent tönkretett. Valószínű, hogy szegény srác bele sem gondolt abba, hogy milyen rossz dolgot is tett azzal, hogy felbukkant. Ugyan külső szemmel nem tűnik akkora problémának, sőt, egy régi ismerőssel való találkozás általában jobb kedvre deríti az embert, de ez Bogi esetében teljesen máshogy történt. A lány teljesen összetört. Nem tudja, hogy hány darabra hullott szét, s azt sem, hogy ezek a darabok mikor fognak újra egymásra találni azért, hogy ismét egy egységes embert alkossanak, abban viszont biztos volt, hogy ehhez idő kell; idő és türelem.
 - Mit keresel itt? - ez volt az egyetlen értelmes mondat, ami a lány száján ki tudott jönni.
 - Ennyire nem akarsz látni? - kérdezte kissé undokul a srác, bár egyáltalán nem akart ellenszenves lenni Bogival szemben. Nagy kár, hogy semmi sem úgy történik, mint ahogyan azt szeretnénk.
 - Nem... nem ezt mondtam - sütötte le a szemét, arca pedig néhány árnyalattal vörösebb lett.
 - De gondoltál rá - fanyar mosoly telepedik az arcára.
Krisztián segített bevinni a lakásba a megvásárolt dolgokat, s már épp indult volna a kijárat felé, amikor is Bogi utána nyúlt, s megállította őt. Egy pillanatig nem tudta, hogy mit is kéne tegyen. Csak ott állt, miközben ujjával a srác kezét cirógatta.
Pár pillanattal később viszont gondolt egyet, s hátulról átölelte őt. Egész testével a sráchoz passzírozódott, tenyerét pedig a hasára tapasztotta. Mindketten csendben voltak, hangos szuszogás töltötte be a szobát. Csakhamar Bogi szipogni kezdett, könnyei pedig belepték a srác színes pólóját.
Krisztián megadóan sóhajtott, megfordult, s karjaiba zárta a lányt. Nem haragudott rá annyira, mint amennyire kellett volna. Bár, hogyan is tudna haragudni rá? Épp rá? Hisz ő az a személy, aki teljes mértékben megváltoztatta az életét. Sosem tudna rá még rossz szót sem szólni.
 - Annyira nagyon sajnálom - zokogja a lány magából kikelve. - Nem... nem tudtam, hogy itt lesz. Azt sem tudtam, hogy keresett. Azt hittem, hogy sikerült elfelejtenie, hogy túltett már rajtam. Sosem gondoltam volna, hogy egyszer viszont láthatom őt... Amikor megláttam, elfelejtettem gondolkodni, és... - ám nem tudta befejezni mondatát, ugyanis a sírás úrrá lett a lányon.
 - Sss, semmi baj, minden oké - suttogta a fülébe, s nyugtatásképp pedig a hátát simogatta.
 - Dehogy lesz minden oké - tört fel szomorúan a lány. - Hazudtam neked. Hazudtam a srácoknak. Sőt, hazudtam mindenkinek. Egy szörny vagyok. Egy undok, tisztességtelen, hazug szörny. Nem is tudom, hogy hogy tudtatok eddig velem élni - fúrta fejét a srác vállába, közben pedig magába szippantotta férfias illatát.
 - Ne légy bolond, Bogi - nevetett fel a srác.
Eltolta magától a lányt, s mélyen a szemébe nézett. Tenyerébe vette kipirosodott arcát, hüvelykujjával pedig letörölte az elkószált könnycseppeket. Bogi szeme csillogott, szemhéját viszont lecsukta, így az előtörni készülő könnycsepp végigfolyt az arcán.
Krisztián megbabonázva figyelte őt, majd közel hajolt hozzá, s lecsókolta az apró cseppet. Tette mindkettőjüket meglepte, ám egyikőjük sem húzódott el a másiktól. A srác lassan eltávolodott, közben pedig végig a lány szemébe nézett, aki meglepetten pislogott vissza rá.
Krisz ajka lassan közeledett a lányéhoz, s akkor, amikor találkozott a két száj, mindkét fél úgy érezte, hogy valami nagyon csodás dolog ment végbe mindkettőjükben. Bogi elsőnek elhúzódott a sráctól, ám amint megérezte az ajkak adta hiányt, azonnal Krisztián ajkára tapadt. Csókjuk nem volt gyors, hisz nem is siettek sehová. Hevesnek sem volt mondható, mivel oly' lassan, s oly' érzékien mozogtak ajkaik, hogy teljesen elfeledkeztek az időről. Annyira el voltak foglalva egymással, s azzal, hogy minden egyes pillanatukat egymásra szenteljék, hogy észre sem vették az eltelt perceket.
Miután Krisztián véglegesen eltávolodott a lány ajkától, magához húzta a karcsú testet, s a karjaiba zárta. Még egy apró szerelmetes csókkal jutalmazta homlokát.
Ebben a pillanatban érezték magukat igazán boldogat. Nagy kár, hogy ennek a boldogságnak hamar vége fog szakadni.

2015. október 8., csütörtök

11. Emlékek

A fekete hajú srác végignézett a megszeppent lányon, s örömmel megállapította, hogy semmit sem változott. Ugyan néhány centit nőtt, és a haja is sötétebb lett, mint amilyen évekkel ezelőtt volt, de ezek csak apróságok. Bogi Bogi maradt, és ez nem vita tárgya.
 - Mit... mit keresel itt, Isti? - kérdezte a lány remegő hangon.
Bármennyire is örült, hogy viszont láthatta azt a srácot, akiben évekig megbízott, és aki a legjobban hiányzott neki, most viszont azt szeretné, hogy eltűnjön. Túl sok emlék tört felszínre ezalatt a két perc alatt, amelyeket sehová sem tudja helyezni. Bármennyire is küzdött mindez idáig az ellen, hogy felejtsen, Isti megjelenése teljes mértékben tönkretette az elzárt emlékek ládáját.
 - Találkozni akartam veled - vallotta be a srác azonnal, s a lány tekintetét kutatta, sikertelenül.
 - Miért? Az eltelt három évben felém sem néztél. Akkor miért most? Miért akkor, amikor minden rendeződött körülöttem? - tört ki a lány.
Könnyei nem potyogtak, de közel állt már a zokogáshoz. Sosem gondolta volna, hogy egyszer rá fog ordítani Istire, sőt, arra sem gondolt, hogy egyszer ismét meg fog jelenni az életében. Három évvel ezelőtt, amikor elhagyta a szülő faluját, nem is gondolt arra, hogy egyszer el fog jutni idáig. Arra sem, hogy egyszer olyan barátai lesznek, akik mindig ott lesznek mellette - még akkor is, ha eddig nem volt komolyabb probléma az életében.
 - Kerestelek... - kezdett bele a srác bűnbánóan.
 - Persze - horkantott fel a lány.
Krisztiánék mindeddig csak nézték a civakodó párt, majd a srác gondolt egyet, és Bogi elé állt.
 - Mi lenne, ha nem mindenki előtt ugornátok egymás nyakának? - szűrte ki fogai közül, s a tekintetével körbepásztázta az őket figyelő döbbent embereket.
 - Négyszemközt szeretnék beszélni vele - jelentette ki Isti.
 - Ezt nagyon benézted, haver - szólt oda Máté.
 - Srácok, megleszünk, tényleg - szólalt meg Bogi komolyan.
Arcán persze ott volt a rémület árulkodó jele. Egyáltalán nem akart beszélni Istivel, mert biztos volt benne, hogy a hűségesen visszatartott könnyei utat fognak törni maguknak, ezt pedig nem szeretné mindenki előtt.
 - Biztos vagy benne? - kérdezte Krisztián kétkedve.
 - Teljes mértékben.
A srác Bogi felé fordult, kezei közé vette a lány remegő arcát, s homlokon csókolta. Biztató szavakat suttogott a fülébe, majd eltávolodott tőle; intett a többi táncosnak, akik felháborodva, de követték őt. A táncosok elmentek az autóval, a nézők pedig szétszéledtek. Bogi félt; nem nézett régen látott barátjára, aki mindez idáig türelmetlenül tördelte az ujjait.
 A lány fejében annyi érzelem kavargott, mint még soha. Egyszerűen nem tudott összpontosítani arra, ami most van; agya minden egyes szegletében újra és újra lejátszotta azokat a dolgokat, amelyek a múltban történtek. Olyan érzése volt, mintha lepergett volna előtte az élete, ez pedig nem jelentett jót.
- Mit akarsz itt, Isti? - kérdezte a lány kicsit sem türelmesen, mikor odaértek az egyik közeli kávézóhoz. - Abban biztos vagyok, hogy nem azért jöttél, hogy elbeszélgessünk a régi időkről, teát szürcsölgessünk, nevessünk, meg ehhez hasonló vidám dolgok.
- Úgy látom, ez nem változott. Még mindig ugyanaz a lobbanékony, cserfes és visszabeszélő lány vagy - mosolygott a srác lesütött szemmel.
- Még mindig nem válaszoltál a kérdésemre.
- Tényleg csak beszélgetni szeretnék, Bogi. Három kibaszott éve nem láttalak, és rohadtul tudni akarom, hogy mi lett veled ezalatt az idő alatt! - hangja kicsit hangosabb volt a kelleténél, több kíváncsi tekintet rá is szegeződött.
- Jól van - Bogi sóhajtott, karba fonta kezét, s úgy figyelte tovább a srácot. - Mit akarsz tudni?
- Mindent, Bogi, egyszerűen mindenre kíváncsi vagyok.
- Jövő hónapban kezdem a negyedik évemet a színművészetin. Egy kisboltban dolgoztam eddig, de az májusban csődbe ment, így azóta munka nélküli vagyok. Van az a felhalmozott pénzem, amit éveken át gyűjtöttem... mostanában abból élek - hadarta le mindezt egy szuszra.
Sosem gondolta volna, hogy egyszer ilyen könnyedén fog beszélni a múltjáról. Ez a téma sosem tartozott a kedvencei közé; mindig kikerülte az ehhez kapcsolódó kérdéseket. Egy ideig még Istinek sem merte bevallani azt, hogy mi is történt vele otthon - ha jobban belegondolt, akkor senkinek sem vallotta még be, csak és kizárólag neki. Mégis most vonakodik tőle. Legszívesebben elszaladna innen, s befeküdne a biztonságot nyújtó ágyába... de nem lehet. Talán most jött el az ideje annak, hogy színt valljon. Hisz három év az mégiscsak három év. Az elmúlt idő történéseit pedig nem lehet egyik pillanatról a másikra elmondani, sem elfelejteni.
- Nem szeretnél haza jönni? Még mindig várunk rád, Bogi. És ezt most rohadtul komolyan mondom. Kurvára szükségünk van rád, és nem csak azért, mert te voltál a koreográfusunk. Az elmúlt három év szar volt. A csapat teljesen szétszéledt, néhányan abba is hagyták a táncot... nélküled annyira más... annyira szar - egy pillanatra megállt, s a keze között elhelyezkedő kólásüveget tanulmányozta, amit időközben az egyik pincér az asztalra helyezett.
- Isti, nekem már ez a családom - húzta el a száját Bogi, tekintetét pedig az ablakon túlra helyezte.
- Ezt te sem gondoltad komolyan, igaz? Mióta is vagy velük? Az imént történtekből következtetve biztos nem három éve, mert aki ismer, az tudja, hogy amikor azt mondod, hogy biztos vagy benne és, hogy minden rendben lesz, akkor biztos, hogy nem mondasz igazat. Velünk viszont több, mint négy évig voltál. Kiismertünk téged, és te is kiismertél minket. Már szinte tudtuk, hogy amikor valamilyen apró, alig észrevehető mozdulatot teszel, amely nálad nem szokványos, akkor biztos, hogy valami nagyon nincs rendben otthon. És ilyen nem csak egyszer fordult elő. Az ilyen szar napjaidon mi mindig melletted álltunk. Most vannak ilyen brutálisan szar napjaid? És azt vajon a drágalátos családod észreveszi?
  Isti most nagyon túllőtt a célon. Nem csak belevájt Bogi szívébe, hanem lelkiismeret furdalást is keltett benne. De igaza volt. Ez a család, amit most, ezalatt a pár hónap alatt alakított ki magának, még nem egy igazi család. Alig tud a barátairól néhány infót, de még azok sem száz százalékig biztosak. Sosem érdeklődött a többiek iránt, szinte alig tud róluk valamit. Az előző csoportnál viszont nem ez volt a helyzet. Ott mindenki ismerte a másikat, és majdnem mindig együtt voltak.
  Talán a Bokrétások még nem alkotnak egy igazi családot? Vajon csak olyan táncosok, akiknek csak egy közös pontjuk volt?
- Ez...ez nem igaz. Igen... igenis érdeklődünk a másik iránt, és nagyon... nagyon sok időt eltöltünk együtt. Isti, te ezt nem tudhatod - makogta a lány tehetetlenül, s próbálta meggyőzni magát arról, hogy ez tényleg így van, pedig tudta, hogy most hazudott.
- Persze, hogy nem tudhatom - nevetett fel keserűen a srác. - Nem tudhatom, hisz leléptél minden jel nélkül, s csak egy rohadt levelet hagytál, amiben annyi állt, hogy mindenkit szeretsz és, hogy semmi bajod nem lesz. Tudod, rohadtul jó érzés volt úgy szembenézni a többiekkel, hogy azt kell mondanom nekik, hogy Bogi lelépett. Szerinted akkor hányan röhögtek szembe azért, mert azt hitték, hogy viccelek? Hányan gondolták azt, hogy teljesen meg vagyok hibbanva?
- Lehet, hogy szar volt... - kezdett bele Bogi kissé tétován. - De egyszer sem indultál a keresésemre. Egyszer sem. És most hiába mondod azt, hogy mégis, mert tudom, hogy nem igaz. Számtalanszor elmeséltem, hogy Pestre szeretnék jönni egyetemre és, hogy meg szeretném valósítani az álmaimat. Ezek szerint egyszer sem figyeltél rám eléggé.
- Na jó, tudod mit? Fejezzük ezt be - jelentette ki higgadtan Isti. - Ideges vagy, és én is, ilyenkor pedig sosem jutunk dűlőre. Add ide a telefonod.
A lány vonakodva ugyan, de átadta a készüléket. Néhány húzogatás után elégedetten adta vissza a lánynak a fekete telefont, aki azonnal zsebre vágta azt, meg sem kérdezve, hogy mit is csinált rajta a srác.
- Majd, ha segítségre lesz szükséged, csak szólj. Én mindig, tényleg mindig a szolgálatodra fogok állni.

2015. szeptember 1., kedd

10. Helló, Isti!

Bogi hangos ajtókopogásra ébredt. Ki a fene kopogtat az ajtaján hajnalok hajnalán? Bár, ha úgy vesszük, akkor nincs is hajnal, hisz ha már valaki fent van, és őt keresi, akkor reggel hét már biztosan elmúlt. Egy óriási ásítást követően kikászálódott az ágyból, magára kapta a papucsát, s lassú, kissé élő-halott stílusban elment ajtót nyitni. 
Nagy meglepetésére a csoport tagjai álltak előtte. A lányokon próbaszoknya volt, valamint egy-egy ujjatlan, a fiúkon pedig a szokásos rövidnadrág-ujjatlan párosítás, és az elmaradhatatlan fekete kalap, benne a bokrétával
 - Ti meg mit kerestek itt ilyen korán? Menjetek haza aludni - morogta az orra alatt, s lassan lehunyta a szemét. 
 - Bogi, tizenegy óra van - jelentette ki Máté.
 - Na meg, te szoktad csujogatni, hogy Aki nem tud táncolni, menjen haza aludni. De, tudod, mi tudunk és szeretünk is táncolni, tehát maradunk, megvárjuk, hogy felöltözz, utána pedig megbeszéljük azt, amit kitaláltunk a mai napra - vázolta fel a tényeket Ákos. 
Ezek a Fehér ikrek... Néha az agyára mennek. 
 - De én aludni akarok - zsörtölődött a lány. - Alig aludtam valamit az éjjel.
A táncosok felvonták a szemöldöküket, s kérdőn figyelték Bogit, aki inkább beengedte a hét fős csapatot, minthogy választ adjon nekik. 
 - Öt percet adjatok, és máris itt vagyok - ezzel megindult a szobája felé, ám az utolsó pillanatban visszafordult, és a fiúkra nézett. - Süti a hűtőben.
Ez volt a végszó: a négy srác észtvesztve rohant a hűtő felé, s kiszedték a tálcát, amelynek azonnal nekiestek. A lányoknak nem is hagytak.
Percekkel később Bogi csatlakozott a többiekhez. Haját oldalra fogta, s befonta; egy fehér pólót vett fel, egy hozzá találó rövidnadrággal. 
 - Mi volt olyan fontos, hogy felkeltettetek életem egyik legjobb álmából? - kérdezte most már kissé éberebben. 
 - Utcai zenélés - jelentette ki nemes egyszerűséggel Kata.
 - Pontosabban Flash mob-ot is csinálhatunk, de ahhoz már sokkal több táncos is szükséges - egészítette ki Timi. 
 - Tehát maradtunk az utcai zenélés mellett, na meg, táncolni is táncolhatnánk - folytatta Balázs. - De nincs brácsásunk. Nagybőgősünk és hegedűsünk lenne, de brácsával lenne az igazi. 
 - Két tervet találtunk ki - ecsetelte tovább Timi. - Az első az, hogy Balázs autójában beindítjuk a zenelejátszót, és onnan hallgatjuk a zenét...
 - ... vagy beveszünk egy prímást és egy brácsást - fejezte be Kata.
 - De én be tudnák állni prímásnak - értetlenkedett a lány.
 - De azt is tudjuk, hogy szeretnél táncolni is, hisz te vagy a legjobb köztünk. Na meg, a hangodra is szükségünk lenne, hiszen nagy tehetséggel áldtak meg a fentiek - fejezte be Erika.
 - Te mit mondasz? - Bogi Krisztiánra pillantott, aki mindeddig csendben figyelte az eseményeket.
 - Az utóbbit. Gyönyörűen hegedülsz, de a hangodra tényleg szükségünk van, hisz csodásan énekelsz, a csujogatásaidat pedig a tér másik feléről is meg fogják hallani - Krisztián az állát vakarta, s így figyelte a döntésképtelen lányt.
 - Ki lenne a brácsás és a prímás? - adta be a derekát Bogi.
 - Két ismerősöm - vette át ismét a szót Máté. - Évekig játszottunk együtt, de ők a város másik végébe költöztek és nem volt mikor próbálnunk. Most viszont el tudnának jönni.
 - Mikor indulunk?
 - Máris - felelték mosolyogva.
Fél órával később már a Hősök Terén álltak, kiegészülve a brácsással és a prímással, azaz Mónival és Danival. Miután kipakolták a furgon csomagtartójából a hangszereket, elhelyezkedtek a tér közepén.
 - Mivel kezdjünk? - kérdezte Móni, s kezébe vette hegedűjének vonóját.
 - Egy kis mezőségivel - válaszolta Bogi.
A hangos hegedűmuzsika elkezdődött, a három pár pedig táncolni kezdtek. A zenészek nem lassúval kezdtek, hanem egyből belevágtak a közepébe. Erika megállt a zenészek előtt, mély levegőt vett, s rákezdett:
- Irigyeim sokan vannak,
Mint a kutyák, úgy ugatnak. 
Adok nekik víg napokat,
Had ugassák ki magukat.
A táncosok nevetni kezdtek. Erika mindig is az a típusú lány volt, aki nem szerette kiengedni a hangját. Próbákon is ő volt a legcsendesebb, pedig neki nagyon jó hangja van. Bogi büszke volt a lányra. Mindig is azt ecsetelte neki, hogy ne féljen kiadni magából az érzelmeket, s úgy énekeljen, mintha az élete múlna rajta. Erika pedig megfogadta a tanácsot.
Az emberek elkezdtek gyűlni körülöttük. Az idősebbek mosolyogtak, míg az egész kicsik kábultan bámulták a táncosokat. Ők még nem láttak ilyet, s ha annyira el lesz hanyagolva akkor is a tánc, amikor ők már idősebbek lesznek, akkor nem is fognak.
A táncosok észre sem vették, hogy hip-hop öltözetben lévő csapat is köréjük gyűlt. Dühösek voltak. Nagyon dühösek. Hamarább voltak itt, mint Bogiék, és a nézőiket szerették volna visszakapni. Ámbár Bogiék nem vették észre a dühös embereket, csak a mosolygósokat figyelték.
A mezőségi után szilágysági legényes következett. A négy lány karonfogta egymást, s körbe kezdtek el forogni, míg a fiúk külön-külön és együtt is megmutatták a tehetségüket.
Arra viszont nem számítottak, hogy csatlakozni fog hozzájuk egy ötödik tag is. A négy lány megállt, egy sorba húzódtak, ide-oda lépkedve figyelték a fiúkat.
Bogi az ismeretlen srácra pillantott, aki épp most ment a zenészek elé szólózni. A fiú ismerős volt neki. A tartása és a ruházata mintha a múltból kísértette volna őt. Ismerős. A francba is, már hogy ne lenne ismerős? Hisz ezzel a sráccal táncolt évekig. Nem, nem lehet itt. Ő abban a kis faluban kéne legyen a családjával, amelyből Bogi is származik. Nem Pesten.
Bogi elzavarta a gondolatait, és ismét a fiút figyelte, aki még mindig táncolt.
 - Ez az Isti ügyes legény, csak egy kicsit hülye szegény - csujogatta a lány.
A mellette álló táncosok, de még a fiúk is furán néztek rá. Vajon honnan tudhatta a nevét? Honnan ismeri őt?
A legényesnek hamar vége szakadt. Az ismeretlen srác zsebre vágta a kezét, s laza lépéseket tett a lány felé. Egy féloldalas mosolyra húzta az ajkát, majd felmérte Bogit, akit már több, mint három éve nem látott.
- Helló, kislány - eléggé elterjedt becézés volt ez, mégis Bogiban rengeteg emléket ébresztett fel.
- Helló, Isti. 

2015. augusztus 26., szerda

09. Felkérés

I.M. - a történet vége kissé irracionális, ugyanis idén nem olyan széria indult a tévében, mint eddig, na meg, a zsűritagok nem toboroznak versenyzőket. 

Bogi feszengve állt a színpad háta mögötti részlegben, s figyelte a most fellépő embereket. Mindegyik csoport és azoknak táncosai tehetségesek voltak. Talán már túlságosan is. Ettől pedig rettegett. Igaz, alig egy hónapja vágtak bele ebbe az egészbe, és elmondhatta magukról azt, hogy nem egy amatőr tánccsoportot alkotnak... de ez most édeskevés. Az itt fellépő emberek profik, ők pedig még csak haladó táncosok. 
 - Miért vagy ilyen feszült? - Krisztián megnyugtató hangja riasztotta fel gondolataiból. - Minden rendben lesz. 
A fiú tétova lépéseket tett a lány felé, majd gyengéden átölelte a derekát. Bogi már megszokta Krisztián ilyesfajta közeledéseit, s tudta, hogy mindezt csak azért tette, hogy megnyugodjon. 
 - Tudom. De ők nagyon jók. Nem tartok attól, hogy elrontjuk, mert orrvérzésig gyakoroltuk mindegyik koreográfiát... De mi van akkor, ha tényleg becsúszik valami hiba? Apró, alig észrevehető hiba, amit talán a tudatlan nézők nem vesznek észre, de a táncosok és a táncoktatók igen? - Bogi lassan lehajtotta a fejét, ajka pedig megremegett.
 - Megcsináljuk. Tudom, hogy megcsináljuk. Bízz bennem. Bízz bennük! És akkor minden sikerülni fog... Lehet, hogy ezzel beindul a szekér, és akkor nem kell saját pénzből fenntartanunk azt a valamit. 
 - Az már nagyon jó lenne. Túl sokba kerül, mi meg nem vagyunk olyan tehetős emberek - szontyolodott el a lány még jobban.
El sem meri mondani a srácnak, hogy sokkal többe kerül a táncterem, mint amennyibe kellene kerüljön. Igaz, az a nyolcezer forint nem a világ vége, de ha a többiek megtudnák, hogy ennyivel drágább a hely, azonnal eltűnnének onnan. Így is drágállták az eddigi árat, hát még most, hogy nyolcezerrel több...? Krisztiánnak elmondani pedig vétek lenne, ugyanis ő az a típusú srác, aki mindig mindent a fejébe vesz, s elhatározza, hogy egyedül megoldja a problémát. Pont, mint Bogi. Hisz most ő is ugyanezt teszi. 
 - Majd nézünk valami olcsóbb után, vagy nem tudom - sóhajtott a fiú. - Mindenesetre nem az a legjobb hely a próbák számára, és ezt te is tudod. Lehet, hogy eleinte jó ötletnek tűnt, de valahogy mégsem vált be.
 - Tudom.
- Most pedig, kedves Nézők, fogadják sok szeretettel a Bokrétásokat! A tánccsoport nem olyan rég indult, és ez az első komolyabb fellépésük! - az emberek őrült tapsolásba kezdtek.
Mindenki megragadta a párja kezét, majd lassan felsorakoztak a lépcső előtt. A bemondó lejött a színpadról, Bogi és Krisztián pedig megindult előre, őket pedig a többiek követték. Miután mind a négy pár fent volt és beállt a színpadon, Krisztián a zenékért felelős embernek biccentett, aki elindította a mezőségit. A harangszó azonnal belefurakodott Bogi fülébe, közben pedig elkapta táncpárja tekintetét. Krisztián egy szívdöglesztő vigyorral megállt mellette, megfogta a kezét, s felkérte táncolni. Bogi elengedte Timit, majd hagyta, hogy a táncpárja a helyére vigye. Elsőnek lassú csárdásba kezdtek, ami egyszerűnek mondható lépésnek számított. Mindez után jött az átvetős, ami elsőnek zárt, utána meg nyitottabb fogásban táncoltak. A zene gyorsulni kezdett, majd mindannyian, ugyanabba az irányba elkezdtek forogni. Nagyjából háromszor mehettek teljesen körbe, majd megálltak, s jött a kötöttebb rész. Két törölköző, majd forgás. Ezt pedig néhányszor eltáncolták. Volt olyan rész is, amikor a fiú és a lány ugyanazzal a kézzel fogták egymás kezét. Nemsokára újfent forogtak, majd a zene még gyorsabbra váltott, s ismét a kötöttebb rész következett, ami annyit jelentett, hogy a fiúk a párjuk mellett legényeseztek. A boxcsizmák hangosan, egyszerre csattantak, ami megadta a ritmust a lányok lépésének - igaz, az egyszerű volt. Miután a fiúk befejezték a csapásokat, még kétszer megfordították a lányt, majd jött a szóló rész. Mindegyik pár egyesével kiment, és eltáncolták azt, amit a legjobban tudtak. 
Hamarosan a zene elhalkult, a taps pedig elnyomta a táncosok hangos szuszogásukat. Gyorsan leszaladtak a színpadról, s átvették a széki ruhát. Minden perc számított, ugyanis a mezőségi és a széki tánc között csupán egy, alig három perces előadás volt. Szerencséjük volt, hogy a mezőségi ruhától egy mozdulattal meg tudtak szabadulni, mivel minden - azaz az ing és a felsing része is - egybe volt, így csupán hátul le kellett húzni a cipzárt, és ki kellett bújni a ruhából. A széki ruha felvevése viszont komplikáltabbnak számított, ugyanis ott már külön volt a szoknya és a felső rész is.
A három perc szinte egy szempillantás alatt eltelt, így ismét ők vették át az uralmat a színpad felett. A tánc letisztult volt, kidolgozott, a nézők elámulva figyelték a nyolc fiatal előadását, s már kételkedni kezdtek abban, hogy csak nemrég kezdtek el komolyabban együtt dolgozni. A széki tánc ugyan hosszabbra sikeredett, mint a másik kettő, mivel két perccel hosszabb az időtartama, ettől függetlenül a nézők nem unták meg, hanem együtt énekeltek, dúdoltak a táncosokkal, vagy csak egyszerűen figyelték őket.
Szerencséjük volt azzal, hogy a széki és a szilágysági tánc között már hosszabb szünet volt, így a lányok nyugodtan át tudtak öltözni. Mind a négyüknek két-két alsószoknyájuk volt, valamint a lefogó és a piros felsing. Mindezeket felvenni időbe telik, és sok helyre van szükségük. Bogi ellenőrizte, hogy a fehér alsók nem-e látszanak ki a piros alól, valamint a Timi haját is újrafonta, ugyanis néhány tincs kiszabadult a fonatból.
 - Kész vagytok? Még fél perc, és vége a mostaninak - állt meg mellettük a bemondó srác.
 - Kész vagyunk - jelentette ki Balázs, majd megragadta párja kezét, s megindultak a lépcső felé.
A színpad túlsó oldalán jött le a másik csoport, így míg a bemondó elmondta a szokásos beszédet, addig ők az innenső oldalról már fel is mentek a helyükre. A bemondó lement, s megállt a színpad mellett. Egy biztató mosolyt küldött a táncosok felé, ezzel ösztönözve őket arra, hogy ne szorongjanak, hanem mosolyogjanak. Szorongásból pedig volt nekik bőven, pedig már nem elsőnek táncolnak a fából készült színpadon.
Krisztián - miután a nézők csak rá és a csapatra figyeltek - előre lépett, szinte a színpad szélére. A zenéket kezelő srácra pillantott, majd felemelte a kezét, s intett neki.
 - Legényes!
A hangos hegedű, brácsa és nagybőgő által kombinált muzsika azonnal átvette az uralmat a táncosok felett, a fiúk pedig nekikezdtek a saját táncuknak. Ám a lányok sem tétlenkedtek: kört formáltak, s lassan, ritmusra elkezdtek körbe menni. Nyitott fogásból zártra váltottak, s gyors forgásba váltottak.
Bogi pedig nem tudta megállni:
 - Esik eső, megeredt - szünetet tartott, majd amikor ismét sor eleje volt, folytatta. - Szeretnélek, nem lehet - a többi lányra pillantott, akik szintén besegítettek neki. - Nem lehet, mert másé vagy; Szeretni szabad nem vagy!
A nagy forgásba nem is figyelt arra, hogy most épp kinek a szólója ment. Ám Krisztián észrevette. Az arcára vastag, jól látható vörös lepel telepedett, és majdnem elrontotta a lépéseket - mivel hát ő állt a középpontban, és ő szólózott.
A férfitáncnak hamar vége szakadt, ezúttal pedig Balázs volt az, aki kikérte a zenét.
 - Ugrálós!
A lányoknak nem volt sok idejük, hogy a párjukhoz rohanjanak, mivel csak egy két soros ismétlést hagytak arra, hogy mindezt megtegyék. Rögtön azután kezdődött a kötött rész, ami már egyszerre kellett menjen.
Krisztián arcán még mindig ott volt az a furcsa, megmagyarázhatatlan pír, amihez csatlakozott egy sejtelmes mosoly is, amit sehogy sem tudott levakarni magáról. Bár egy idő után már nem is akarta; csak táncolt, énekelt, csujogatott, s figyelte a szeretett lányt, aki ott táncolt előtte; a szeretet érzése, ami hatalmába kerítette, egyszerűen elvette az eszét.
Hangos vastaps jelezte a tánc végezetét. Félkört formáltak, majd közösen meghajoltak.
 - Megcsináltuk! - ujjongott hangosan Kata, miután ismét az öltözőrészlegbe értek.
Mindenki nevetett. Boldogak voltak. Ez volt az első hivatalos fellépésük, és mindent jól csináltak. Nem rontották el a koreográfiát, nem történt semmi probléma sem a ruhákkal, sem a cipőkkel. Tökéletes volt.
 - Erre inni kell, gyerekek! - jelentette ki büszkén Ákos.
 - Még szép! - értettek többen is egyet.
 - De maradunk a koncertre, igaz? - kérdezte Timi.
 - Ha valami X-faktorba vágyó, vinnyogó nő lesz, akkor lépünk innen a francba - röhögött fel Máté.
 - A Fondor zenekar szerintem nem vágyik az X-faktorba - tűnődött el Bogi, mire mindenki elnevette magát.
Nehezen váltak meg a viseletüktől, de a nagy meleg miatt muszáj volt. Miután mindenkin normális öltözet volt, fogták a viseletüket, s elvitték a furgonba, amely a Balázsé volt. Már épp indultak volna szétnézni a bódék között, amikor egy ismerős ismeretlennel találták szembe magukat. Mindannyian elképedve bámulták a negyvenes évei közepén járó, bajuszos, kissé ősz hajú férfit.
 - Fiatalok! Ez valami csodálatos volt! Biztos, hogy csak nemrég alakultatok? - kérdezte kissé nevetve. - Viccet félretéve, beszélhetnék a vezetőtökkel? - a férfi arca komollyá vált, a tekintete megszilárdult.
 - Bogi - kiáltott hátra Máté, mivel az említett lány még mindig a mikrobuszban volt.
Bogi, nehezen ugyan, de kimászott a járműből, s átpasszírozta magát a csapattársain, amikor pedig megpillantotta a férfit, leesett az álla.
  - Havasi Boglárka - nyújtotta a kezét kissé kábán.
 - Agócs Gergely, örvendek - rázta meg a lány hófehér kezét.
 - Miben... segíthetek?
 - A vezetővel beszélnék... - ismételte meg.
A férfinak eszébe sem jutott volna, hogy ez a fiatal, védtelen lány a csapat vezetője.
 - Hát... azt hiszem, hogy én vagyok. Tulajdonképpen mindenki beleszól mindenbe... - ám nem tudta befejezni mondanivalóját, ugyanis a többiek beleszóltak.
 - De Bogi készíti a koreográfiát, ő állítja össze a zenét, ő rendezi le a fellépéseket, és ő intézte el a próbatermet is. Következtetésképp: Bogi a vezetőnk, Krisztián - Balázs kissé meglökte az említett srácot, emiatt pedig Krisztián előrébb lépett. - pedig a kisegítője.
 A férfi Krisztiánnal is kezet rázott, majd hátul összekulcsolta a kezét.
 - Rátérek a lényegre, ugyanis az időm sürget - kezdte tárgyilagosan. - Mint tudjátok, nemsokára kezdődik a jelentkezés a Pávára - a többiek lélegzete azonnal elakadt, míg a két vezetőnek titulált tag csak összeráncolt szemöldökkel vizslatta az előttük álló férfit. - Tehetséges versenyzőkre vágyunk, akik meg tudják állni a helyüket minden fordulóban. Szinte biztos vagyok benne, hogy mindannyian megfelelnétek az elvárásoknak és, hogy el tudnátok menni egészen a fináléig. Fontoljátok ezt meg, fiatalok, mert tehetségesek vagytok, ezt pedig kár elszalasztani. Nagyon örvendtem - mindegyik táncossal kezet fogott, majd távozott.
Bogiék elképedve bámulták a férfi helyét, s közben azon morfondíroztak, hogy vajon ez tényleg velük történt meg, vagy csak képzelődtek?
 - Azt a rohadt - makogta Ákos hüledezve.
 - Úr Isten - folytatta az értelmes mondatok sorozatát Timi.
 - Ezt nem hiszem el! - visította el magát Kata, majd a mellette álló - jelen esetben Máté - nyakába ugrott.
 - Bogi, igaz jelentkezünk? Igaz? Igaz? - kérdezték mindannyian egyszerre.
 - Persze - bólogatott bőszen a lány, bár maga se tudta, hogy mire mond igent.
Csak akkor ocsúdott fel a kábulat adta varázsból, amikor a mellette álló táncosnak mondott egyetemisták elkezdtek önfeledten ugrálni.
 - Benne leszünk a Pávában, Bogi - nevetett fel Krisztián, majd magához szorította a lányt.
Benne lesznek a Pávában. Igen, ez már biztos: jelentkezni fognak! 

2015. augusztus 11., kedd

08. 'Dombon van a babám'

Helló, kedves táncoskáim! Kinek hogy telik a nyári szünet? Én szombat éjjel - vasárnap kora hajnalban - értem haza a tánctáborból. Fantasztikus egy hetet tölthettem olyan emberek közt, akiknek hála fejleszthettem úgy a tánc-, mint az énektudásom is. És ennek én nagyon örülök.
Viszont eszembe jutott egy ötlet is, amit >itt< olvashattok.
Kellemes olvasást, kommenteket, vagy akármit el ne felejtsetek hagyni.
Jövőhéten - remélhetőleg - ismét új rész lesz publikálva. Bár az is meglehet, hogy hamarább, ugyanis keddtől talán vasárnapig nem leszek itthon. 

  Augusztus 11-e volt, ami annyit jelentett, hogy alig van egy hetük még arra, hogy összehozzák a szilágysági koreográfiát és, hogy tökéletesítsék a másik kettőt. Ám Bogi nem aggódott. Ismerte a barátait és tudta, hogy képesek lesznek rá. Ha eddig volt is kétsége, most mind elpárolgott, ugyanis az első két, viszonylag nehéznek mondható koreográfiát már-már hiba nélkül el tudták táncolni, épp csak néhány simításra van szükség ahhoz, hogy minden a legnagyobb rendben legyen. 
  Sosem hitt abban, hogy egyszer részese lehet egy ilyen szedett-vedett táncosokból összeállított csoportnak, amelyben olyan emberek vannak, amelyek naprakészek, és bármikor, bárhol, azonnal táncra perdülnek. Azt sem gondolta volna, hogy ilyen hamar képesek lesznek betanulni egy összetett koreográfiát. Ugyan hallotta már, hogy a többiek hány éve táncolnak és, hogy mennyire tehetségesnek mondták őket még anno, de akkor sem volt biztos abban, hogy azonnal sikerülni fog minden. És, sikerült. Ó, de még mennyire, hogy sikerült. Sőt, minden túl könnyen ment. Túlságosan is könnyen. És, ha most Bogiból előtörne a pesszimistaság, akkor arra kellene gondoljon, hogy nemsokára történni fog olyan, amely egyáltalán nem fog kedvezni sem neki, sem a többi táncosnak.
  De nem, ilyenekre nem is gondolhat. Most, ebben a pillanatban nem. Zenét kell hallgatnia, esetleg játszania annak érdekében, hogy a fejében összeálljon a koreográfia és annak a zenéje.
  És most ténylegesen ezt is fogja tenni. Mert semmi sem terelheti el a gondolatát. Nemsokára itt a nagy nap, és nem ronthatnak el semmit, ugyanis ettől fog függeni az, hogy a későbbiekben elhívják-e őket fellépésekre, avagy sem. 
  Egy fejrázással elzavarta minden egyes őrült gondolatát, leült Krisztián laptopja elé, s elkezdte vizsgálni a szilágysági zenéket. Azokat, amelyeket nem ismerte, végighallgatta, ha kellett, akkor kétszer is annak érdekében, hogy kiválassza a megfelelőt. Végül egy külön mappát hozott létre azoknak a zeneszámoknak, amelyekből össze szeretné vágni a dalokat. 
  Egy ajtócsapás zavarta meg koncentrációját, s azonnal a zaj irányába kapta a fejét. Krisztián állt az ajtóban, egyik vállán egy hanyagul odadobott hátitáskával. Bogi az órára pillantott, s rá kellett döbbennie, hogy már több, mint egy órája a zenéket vizsgálja, és még mindig nem jutott teljesen dűlőre. Amióta ő állítja össze a koreográfiákat, azóta ez a nap menetrendje: Bogi bemegy háromra a táncterembe, ahol már megtalálja Krisztián laptopját, ahonnan is ki tudja válogatni a dalokat az elkészülendő koreográfia zenéjéhez; Krisztián jön négyre, ugyanis ő akkor végez a munkában; miután Krisz is megérkezik, megmutatja neki a kiválasztott dalokat, átbeszélik a Bogi fejében lévő félig kész koreográfiát és, ha Krisztián beleegyezik, akkor nekiállnak összekeverni a dalokat; ötre pedig érkeznek a többiek. 
  Ez a sorrend pedig most sem szakadt meg. 
  Krisz ledobta az egyik sarokba a táskáját, megragadta az egyik széket, s Bogi mellé húzta azt. Nemes egyszerűséggel ledobta magát a székre, majd a gépezetet maga elé fordította, hogy el tudja olvasni a dallistát. 
 - Ebben már száz százalékosan biztos vagy? - kérdezte, s kissé duzzadt ajkába harapott.
 - Teljes mértékben - bólogatott bőszen a lány. - Miért? 
 - Nem ismerem a Dombon van a babám-ot - vallta be, s lesütötte a szemét.
 - Nem... ismered? - hüledezett a lány. 
 - Láttam már a táncot, de az sem ebben az évtizedben volt - nevetett fel keserűen.
 - Állj fel - parancsolta a lány, s egy mozdulattal feldobta magát a székről. 
  A számítógép fölé hajolt, s keresni kezdte a Bürkös-től azt az összeállítást, amelyben benne van az említett dal is. Miután megtalálta, előre tekerte, s a fiúra pillantott, aki még mindig megfagyott pillantással meredt maga elé.
 - Na, gyerünk - nevetett fel a lány, s játékosan Krisztián vállára csapott. - A tánc nem tanulódik meg magától. 
  Erre már Krisztián is felkapta a fejét, megvillantott egy szivdöglesztő mosolyt, felállt a helyéről, s a terem közepébe vándorolt. Kihúzta magát, majd szalutált. - Indulhat, asszonyom.
  Bogi felnevetett, elindította a zenét, s beállt Krisztián elé. Háttal állt neki, mindkét kezét felemelte, hogy a srác aztán megfoghassa azt. A fiúval majdhogynem párhuzamosan állt, csupán csak egy picivel kellett állnia a jobb oldalán. 
  - Feltételezzük, hogy ez a kör, rendben? -  a fiú bólintott, ezután a lány folytatta. - Mindig körbe kell mennünk, s általában kifelé kezdünk. Két lépés kifelé, kettő befelé, közben pedig megyünk a körrel - miután Krisztián mindent úgy tett, ahogy Bogi mondott. - Ezután kiforgatsz, miközben bokázol. Rendben? Próbáljuk újra. 
  És újra próbálták. És újra. És újra. Addig táncolták ezt a néhány lépéssorozatból összeállított táncot, ameddig a dalnak is vége lett. Akkora már Krisztián is tudta a lépéseket. 
 - Gyerekek, elkezdtétek a bulit... nélkülünk? Van szívetek? 
  Krisztián és Bogi oly' annyira belemerült a táncolásba, s abba, hogy Krisztián agyába berögzüljön ez a néhány lépés, hogy észre sem vették, hogy az ikrek megérkeztek. Ákos vigyorogva figyelte őket, táskáját pedig Krisztián táskája mellé dobta. 
  - Többiek? - kérdezte a lány, miután megállította a zenét.
  - Úton? - kérdezett vissza hanyagul Máté, majd ledobta magát az egyik szabad székre.
Átvizsgálta a kiválasztott dalokat, majd hümmögött. - Ezek lennének a koreográfiának szánt dalok? - kérdezte ismét.
  - Eddig csak ennyi van meg. De még keresgélek dalokat és gondoltam még legényesre is - válaszolta Bogi, s ledobta magát a másik székre. - Belemerültem a keresgélésbe és még nem találtam meg a megfelelőket. Mindenesetre holnapra biztos meglesz a teljes.  
  - Eddig nem rossz. Mondjuk hozzáadhatnál olyan dalokat is, amely csak a Szilágysághoz tartozik. Néhány dal innen olyan... mai szóval élve uniszex, ezt - mutatott az egyik dalra. - még Somogyban is éneklik. 
  Bármennyire is próbált Bogi ellentmondani mindennek, nem tudott. Igaza volt a srácnak. S ami a legmegdöbbentőbb, hogy egyáltalán nem gondolta még át a koreográfiát, pedig ez a tánc állt hozzá a legközelebb. A szégyen által kreált pír most az arcára tapadt. 
  - Kösz a segítséget, Máté. Nélküled... - bár nem fejezte be. Tudta, hogy a fiú tudja, hogy mire gondolt. Ez pedig épp elegendő volt.
  - Bármikor, Bogim - kacsintott rá, majd felállt, s üdvözölte a most érkező lányokat.
  Miután a csapat összes tagja megérkezett, nekikezdtek a bemelegítésnek. Bogi egy olyan számot indított el, amely nemrég jelent meg, s a diszkókban leginkább ezt szokták játszani. Egy óriási kört alkottak, majd elkezdtek ritmusra körbe járkálni. Nem az ő műfajuk volt ez a dal, mégis annyi beleéléssel és élvezettel követték Bogi minden egyes lépését, hogy ha egy külső ember figyelné meg ezt a csoportot, akkor azt mondaná, hogy a táncoló fiatalok egy street dance csoport tagjai, nem pedig egy néptánccsoporté. 
  A bemelegítő után átváltottak a szilágyságiba. Egy ismerős dallamot játszottak le, amelyre a körben elkezdtek táncolni. Elsőnek a sima csárdást, s annak minden egyes diszitését próbálták el, s csak ezután váltottak át a frissbe, amely keretén belül Bogi visszafordulásokat mutatott a csapat többi tagjának. Leginkább krasznai visszafordulókat mutatott a fiúknak, a többit pedig későbbre tartogatta,
  Fél óra elteltével szünetet tartottak, s mindenki azonnal megrohamozta a vizesüvegét.
  - Próba után elmehetnénk a közeli Cukiba - vetette fel kissé lihegve Balázs.
  Az ötletet mindenki örömmel fogadta, a több perces szünet után pedig ismét belevetették magukat a táncolásba, hisz nincs mese: kilenc nap múlva fellépés!

2015. július 23., csütörtök

07. Próba

Miközben Bogi a haját tűzte fel a tánchoz, azon tűnődött, hogy vajon megtudják-e csinálni ezt az egészet. Augusztus elseje volt, ami annyit jelentett, hogy tizenkilenc nap múlva huszadika, azaz az ünnepség. Ez lesz a legelső komolyabb fellépésük, amit nem ronthatnak el. Ha minden jól megy ott, akkor lehetőséget kapnak újabb és újabb fellépésekre, ugyanis rengeteg helyiségről jönnek még a táncosok és azoknak képviselőik; a képviselők pedig az illető helység fejei, akik az ilyesfajta rendezvényeket is szervezik.
Miután hosszú tincsei már nem a hátára omlott, hanem szépen fel volt fogva, a széken heverő szoknyájához lépett, s felkapta azt magára.
Ebben a pillanatban léptek be a többiek is. Miután a lányok átvették a próbaruhát, egy kört alkottak, s várták, hogy Bogi megszólaljon. Helyette viszont Krisztián kezdett el beszélni.
- Az interneten fent van a Fonótól egy hosszú, több, mint tizenegy perces széki dal. Az eleje legényessel kezdődik, amely nagyjából ki is gondoltam.
- Ezután pedig jönne a négyes - vette át a szót Bogi. - Énekelnünk is kéne, tehát lesz szövegtanulás is. A zene túl hosszú, ezért az egyik éneket majd ki kéne vágnunk. De ezt majd később eldöntjük. Ezután jönne egy még lassúbb, amit ismét körben kell táncolni. Bár, szerintem, az egészet át kéne másítsuk...- pillantott Kriszre. -, mert eléggé össze-vissza vannak a dalok. Csak a sorrendet kéne felcserélni.
- Megoldom később - biccentett a srác.
- Remek. Akkor most meghallgatjuk a dalt, utána pedig a srácok legényeseznek, mi pedig... mi pedig nézzük őket - vigyorodott el végül.
- Mi van? De ne már! - hördült fel Máté, mire mindenki elnevette magát.
- De most miért? - folytatta Balázs.
- A négyest és a páros táncot csak együtt tudjuk tanulni, az énekeket úgyszintén. Tehát... - tárta szét a kezét vigyorogva.
- Ez így nem fair - sóhajtott fel Ákos.
- Ez van, Balázs - öltötte ki a nyelvét Kata.

A négy fiú puffogva ment a terem másik felébe, s ott hallgatták meg a dalt. Kicsit sem tetszett nekik az, hogy a lányoknak ismét nem akad feladatuk. Miután a dalnak vége szakadt, Bogi vigyorogva állította meg a zenelejátszót, s biccentett a csapat férfitagjainak. Krisztián összeszedte minden egyes gondolatát, s megpróbálta elmagyarázni a három fiúnak azt, ahogyan ő elképzelte az első részt. Szerencséje volt, hogy a barátai könnyen tanultak, ugyanis ha ez nem így lenne, akkor napokig ezt a pár lépésből álló sorozatot kéne tanulniuk, ami csak időveszteséghez vezetne.
Mindeközben a négy lány kényelmesen elhelyezkedett a földön. Vigyorogva figyelték Bogit, aki csak sejtelmesen mosolygott.
- Terv? - kérdezte izgatottan Timi.
- Kezdjetek el ásítani, nyújtózkodói, és terüljetek el a földön - harapott ajkába.
Mindenki úgy tett, ahogy mondta. Timi elvette a táskáját a székről, s arra hajtotta a fejét. Kata elterült a földön úgy, hogy a fejét Timi hasára helyezte. Erika és Bogi nevetve figyelték a már kész párost, majd egymásra pillantottak. Erika hanyatt feküdt a földön, lábát felemelte, s egymásba fonta. Bogi törökülésbe helyezkedett, majd végignézett a társaságon. Minden lány ásított, s fáradságot színlelve feküdtek a földön. Ezután a fiúkra esett a tekintete.
Krisztián izzadságcseppek kíséretében magyarázta a lépéseket. Az arca vörös volt, már-már hasonlított egy paradicsomhoz. A másik három fiú érdeklődve figyelte azokat a lépéssorozatokat, amelyeket Krisztián szenvedve a meleg miatt tett meg.
Ákos ekkor vette észre a lazsáló lányokat. Szemei összeszűkültek, tekintete lefagyott, arcára kiült a döbbenet. Krisztiánra pillantott, majd a lányok felé biccentett. Az említett megpördült a tengelye körül, majd felmérte a tánccsoport másik felét. Bogi nevetve emelte fel a kezét, s vigyorogva integetett neki. Bármennyire is megmelengette ez a gesztus Krisztián szívét, most nem gondolt az érzéseire. Ebben a pillanatban egy kisebb terv szövődött ki a fejében.
- Menjünk, rohamozzuk meg őket - vigyorodott a többiekre, majd megindultak a terem másik végébe.
Máténak ennyi kellett: óriási léptekkel megközelítette a kényelmesen elterülő Katát, majd nemes egyszerűséggel ráfeküdt.
- Hogy mennél te a francba! Máté. Szállj. Le. Rólam - tagolta a mondatokat levegő után kapkodva.
- Erre nincs sok esély - felelte, ajka pedig megrándult.
- Máté, az Isten szerelmére! Ha nem emeled fel rólam a többtonnás hátsófeled, összenyomorítasz! - nevetett fel.
- Nem is többtonnás - vette sértődöttre a dolgot. - Formás hátsófelem van.
- Formásan óriási - hördült fel a lány. - Szállj le rólam, vagy nem tudom, hogy mit csinálok veled!
- Úgysem mered - öltötte ki a nyelvét.
Mindeközben pár méterrel odébb Krisztián ledobta magát Bogi elé, felvette ugyanazt az ülőhelyzetet, s vigyorogva figyelte a lányt.
- Jól szórakozol, igaz? - harapott alsó ajkába, ezzel elfojtva a kuncogást.
- De még mennyire. Már-már túlságosan is jól.
Tekintetét a többiekre vezette, akik önfeledten nevettek azon, ahogyan Máté és Kata veszekedik. Mi tagadás, tényleg szórakoztató volt.
- Tudod, már nagyon belefáradtam a sok táncba. Fura ezt mondani, de így érzek. Kellett egy kis kikapcsolódás, és a srácokra is ráfért egy kis nevetés. Szegényeket rendesen megtáncoltatom. Akaratos vagyok, igaz? - utolsó mondatánál a srácra nézett.
Kissé félt a választól. Tudja magáról, hogy sokat akar a többi táncostól, és, hogy egy kicsit kemény is velük, ám ez eddig nem tűnt fel neki. Csupán néhány napja csípett el egy beszélgetést, amelyben arról volt szó, hogy mennyire elfáradtak az elmúlt időben, és, hogy ha hazamennek táncóráról, akkor már semmihez sincs kedvük.
- Dehogy vagy akaratos - vágta rá azonnal a srác. - Csak ki akarod hozni belőlünk a maximumot. Ebben semmi rossz sincs. Tudom, hogy ez az előadás fontos neked, és fontos a csapatnak is, ezért érthető, hogy miért veszed ennyire komolyan és, hogy miért bánsz velünk ennyire keményen.
Krisztián szavai jólesően hatottak a lányra; ekkor érezte azt, hogy valaki igazán megérti őt.
- Kösz, Krisztián, ezt... ezt azért jó volt hallani - mosolyodott a srácra.
- Semmiség, Bogi - viszonozta a gesztusát, majd kitárta a karját.
Bogi azonnal a fiúhoz bújt, kezét átvetette a nyakán, s magához szorította. A fiú édes illata ismét belefurakodott az orrába, s nem szabadult onnan. Biztonságban érezte magát az ölelő karok között, és emiatt egy rosszabb érzés is a hatalmába kerítette. Krisztián mindent elmondott a szüleiről és a család körülményeiről, ő pedig egy szót sem szólt az övéről. Bár a fiú nem is érdeklődött iránta, még akkor sem, amikor a bátyjáról volt szó.
- Megrohamozzuk őket? - kérdezte Krisztián, miután kibontakozott a lány öleléséből.
Bogi vigyorogva bólintott, majd mindketten felálltak a földről, a többiekhez lépkedtek, s ráültek a csomóra. Mindenki önfeledt nevetésben tört ki. Hirtelen el is felejtették az időt; fontosabb volt az, hogy együtt vannak és, hogy jól érzik magukat. Ennyit, mint most, még sosem nevettek, és ezt csakis Boginak köszönhették. Bogi pedig ennek örült; örült, hogy örömet tudott okozni másoknak.

2015. július 1., szerda

06. Tervezés

Krisztián nem szólt semmit; egy hang sem jött ki a torkán. Arca viszont eltorzult, szeme összeszűkült, teste pedig megfeszült. Kezét is ökölbe szorította, ám ennél több mozdulatot nem tett.
- Bogi, én... - ám a lány nem hagyta, hogy befejezze mondatát, ugyanis közbevágott.
- Ne! Krisztián nehogy azt merd mondani, hogy sajnálod, mert itt hagylak! Minden ember csak ezzel jött. Sajnálom. Részvétem. Ha bármiben tudok segíteni, akkor csak szólj. Nem. Nincs szükségem ezekre. Nem kell a sajnálatod, sem az, hogy elgondolkozz azon, hogy milyen rossz is volt nekem. Igen, nagyon rossz volt, egyedül voltam. Na és? Megesik az emberrel, nem? Egyszer úgyis mindenki meghal. Tamásnak akkor kellett meghalnia. Igen, ezt elfogadtam. Beletörődtem. Együtt tudok élni vele... - az utóbbi szavaknál Bogi hangja vékonyodni kezdett, szeméből pedig előtörtek az első könnycseppek.
  Krisztián a másodperc tized része alatt szelte át a kettejük között lévő távolságot, magához húzta a már zokogó lányt, és szorosan átölelte őt. Nem érdekelte az, hogy a lány könnyei eláztatják szürke - kedvenc - pólóját, azzal sem törődött, hogy Bogi eleinte el akarta taszítani magától. Elsőnek elkezdte ütni a fiú vállát, s reménykedett abban, hogy Krisz végül lazít a szorításán, vagy teljesen elengedi őt. Ám amikor rájött arra, hogy Krisztiánnak esze ágában sincs elengedni, abbahagyta a kapálódzást és a fiú csapkodását, fejét a vállába fúrta, majd kezét a dereka köré fonta. Megnyugtató érzés vette át az uralmat a teste fölött, szíve dobogása is normálissá kezdett válni, légzése is szabályozódott.
  Krisztiánnak kellemes illata volt, ami miatt azonnal lenyugodott. Most már csak szipogott, a könnyei megálltak, nem sírt.
- Én... én... sajnálom. Nem kellett volna ennyire kiakadjak, csak... ezt még senkinek sem mondtam el - utolsó szavainál lehajtotta a fejét, s cipője orrát kezdte vizslatni.
- Bogim - suttogta a fiú, ajkára pedig egy kósza, levakarhatatlan mosoly kerekedett. - Felőlem addig sírhatsz, ameddig ki nem fognak a könnycsatornáid. Ha ettől megkönnyebbülsz, akkor nyugodtan sírj.
  Bogi is megeresztett egy mosolyt, majd a fiú karjába borult. Nem sírt, bár a könnyei nagyon is ki akartak vándorolni az eredeti helyükről. Sírás helyett viszont csak mosolygott, s mélyet szippantott a fiú mámorítóan édes illatából. Kicsit eltávolodott tőle, egy zsebkendővel megtörölte az orrát, ezután pedig a fiúra nézett.
- Kitaláltam valamit a mezőségihez - szólalt meg hirtelen, majd megragadta Krisztián kezét, s a terem közepe felé húzta. - Lehetne egy olyan, hogy forgás... nem tudom, meddig... mondjuk fél percig.
  Krisztián egyik keze automatikusan tapadt Bogi derekára, másikat pedig a karjára helyezte. Gyorsan forogtak, a lány pedig halkan dúdolni kezdett.
- Ezután kiengedsz... majd két forgás, utána elmegyek a hátadnál... végül pedig megpördülök előtted - Krisztián mindent úgy tett, ahogyan Bogi mondta, a lépések pedig nagyjából tökéletesre sikeredtek.
Ugyan történt egy kis baki, ugyanis Boglárka lába megcsúszott, s majdnem a fiúra esett. De Krisztián hamar kapcsolt, megragadta a lány derekát, s megelőzte az óriási pofára esést.
- Ez, ugye, nem lesz benne? - kérdezte a fiú szórakozottan, karja közül pedig nem engedte a megszeppent lányt.
- Ha minden rendben lesz, akkor nem. De, ki tudja? - nevetett fel a lány, majd, miután visszaszerezte az egyensúlyát, eltávolodott a fiútól. - Akkor... szerinted... ez így jó lesz? Vagy gondolkozzak még rajta?
- Szerintem ez így megfelel. De ez a gyors résznél lesz, nem? - Bogi bólintott. - Miért van olyan érzésem, hogy terveztél valamit az elejére is?
A lány csak felnevetett. - Emlékszel az előző mezőségi koreográfiára? Hasonlítana a bejövetel, de valahogy mégis eltérne.
- Magyarázatot követelek - a fiú egy fura arcot vágott, ami miatt Boginak ismét nevetnie kellett.
Egy mozdulattal ledobta magát a földre, lábát maga alá húzta, s kényelmesen elhelyezkedett. Miután Krisztián is követte a példáját, mély levegőt vett, majd belekezdett a mondandójába.
- A Tükrösnek van egy videója Youtube-n. A dallama nem rossz, bár a hossza kicsit hosszú. Azt, hogy ha el tudnád intézni, nagyon jó lenne. Harangozással kezdődik, utána átvált lassúba, ezután pedig fokozatosan gyorsul. A harangszó nem tart olyan sokáig, talán tíz másodperc, ha van, de nem olyan biztos. Tehát... két oldalról két-két lány bejön, karonfogva. Középen találkoznak, s elkezdenek beszélgetni. Ezután bejöttök ti, kezet fogtok - látva Krisztián értetlen arckifejezését megrázta a fejét. - Mintha a fonóban lennének. Tudod... - Krisznek ekkor esett le a tantusz, s bólogatással jelezte, hogy érti már, hogy miről beszél neki. - Kéz fogás, beszélgetés, meg az, amit akartok. A zene hamar átvált a lassúba, szóval nem fogtok percekig ott beszélgetni. Épp csak kezet fogtok. Ezután egyesével, lassan, felkéritek a táncpartnereteket, s egy félkört formálva beállunk. Elsőnek lassú, majd átvált egy picivel gyorsabba. Eddig értesz? - kérdezte a fiútól, miután mély levegőt vett.
- Többé-kevésbé... - rázta meg a fejét a fiú.
- Ez lenne az eleje. A többit még ki kell találnom - sóhajtott fel a lány. - Szerinted milyen?
- Annyi, amennyit megértettem belőle, szuper. De, máskor próbálj meg lassabban beszélni, rendben? - kérdezte szórakozottan. - Amikor bezsongsz, akkor érthetetlenül beszélsz.
- Sajnálom - vonta meg vállát. - De azért értettél belőle valamit, nem?
- Persze - felelte a srác. - Most pedig menjünk - ezzel lendületet vett, majd felugrott a földről.
Kezet nyújtott Boginak, s felhúzta őt is. - Hova megyünk?
- Meglepetés.
- Krisztián! - csattant fel a lány. - Tudod, hogy utálom, ha nem mondasz el valamit.
- A srácok a közeli kocsmában vannak. Mondták, hogy ugorjunk be, ha van kedvünk.
- És honnan gondolod, hogy nekem most épp kocsmázáshoz van kedvem? - tette csípőre a kezét, s felháborodást színlelt.
- Talán mert szeretsz minket és imádsz velünk lógni - Krisztián válla megremegett, s kevesen múlt, hogy el nem röhögi magát. - Viccet félretéve, amúgy sincs más programod. Vagy mégis?
- Történetesen nincs... - válaszolta a lány, majd egy mozdulattal kikapcsolta szoknyájának gombját, s lekapta magáról a ruhadarabot, ezután pedig a cipőt is. - De, mit tennél akkor, ha mégis lett volna programom? - kihívó tekintettel vizslatta a fiút.
- Még akkor is elrángattalak volna magammal, ugyanis mi sokkal fontosabbak vagyunk, mint egy randi - vonta meg a vállát hanyagul.
- Honnan veszed, hogy randi miatt nem lennék szabad?
- Megérzés - vigyorodott el a srác, majd átkarolta a lányt. - De ha tényleg egy randi miatt mondanál le rólunk, akkor tuti biztos, hogy szétverném annak a szemétnek a seggét! Mégis hogy merészeli azt, hogy elrabol tőlem... tőlünk?
  Bogi csak felnevetett Krisztián poénján. Sejtelme sem volt, hogy a fiú nagyon is komolyan gondolta az elmondottakat. Krisz még bele sem mert gondolni, hogy mit fog tenni akkor, ha meglátja Bogit egy másik férfi oldalán. Abban biztos volt, hogy annak a szerencsétlennek az lenne az utolsó próbálkozása nők terén.
  Csak most döbbent rá igazán, hogy mit is érez a lány iránt. Meg szeretné védeni őt minden rossztól, mellette akar lenni jóban, rosszban... mindig. Meg akarja ismerni a gondolatait, a múltját, a jelenét, a jövőjét. Egyszerűen mindenét. S, hogy mit is szeret a lányban? Elsőnek is a mosolyát. Ugyan Bogi nem mosolyodik el sokszor, s legtöbbször is csak vicsorog, de amikor őszintén elhúzza a száját, akkor gyönyörű. Szereti még a lányában azt, hogy mindig remek ötletei adódtak. Vegyük például ezt a fellépést is. Három koreográfia egy hónap alatt nem kis teljesítménynek felel meg. De Bogi elvállalta, s végig is fogja csinálni. Tetszik még neki az, hogy tehetséges. Még senkit sem látott így hegedülni, pedig élete során rengeteg hegedűművésszel hozta őt össze a sors. Az a beleélés, amivel a lány játszik egyszerre csodálatos, fantasztikus és dicséretre méltó.
  Mondjuk azzal még mindig nincs tisztában, hogy miért nem mondja el neki azt, hogy mit érez iránta. Talán fél a választól. Vagy a lány nem így érez. Akkor mit fog csinálni? Odaveszne egy tökéletesen felépített barátság, s talán a tánccsoportnak is vége szakadna. Azt pedig nem szeretné. Jó így, ahogy van. Legalább a lány közelében lehet és együtt tölthet vele egy kevés időt.
- Megjöttünk - szakította meg saját gondolatmenetét, mikor odaértek a közeli kocsmához.
  Kinyitotta a lány előtt az ajtót, majd beengedte őt. A helységben sötét volt, szinte alig lehetett látni valamit, csupán egy gyéren világító lámpa bocsájtott ki magából egy kevés világosságot. Krisztián végigpásztázta a megtelt asztalokat, szeme pedig megakadt a leghangosabbnál.
- Ott vannak - mutatott az említett asztal felé, s ismét megragadta Boglárka kezét, s magával húzva lépkedtek az asztalhoz.
- Na végre! Már azt hittük, hogy nem is akartok hozzánk csatlakozni, mivel találtatok magatoknak valami jobb elfoglaltságot! - nevetett fel Ákos.
Bogi kissé kivörösödve fogadta a hírt, míg Krisztián csak hátba vágta barátját.
- Micsoda humor herold lettél hirtelen, Ákos - ingatta meg fejét a lány, majd helyet foglalt Kata mellett.
- Rendeltem neked egy kólát, ha nem baj - mondta Timi, majd a lány elé nyomta az említett italt.
- Hé, Bogi! - kiáltott fel hirtelen Máté, mire Bogi felé fordult. - A ruhák elintézve. Már csak anyagot kell szerezzünk, és anya hozzá is lát.
- Remek! Ki jön velem holnap anyagot venni? - kérdésére senki sem válaszolt. Épp erre számított. - Ne ilyen sokan, nem tudok választani - forgatta szemét, majd belekortyolt a kólájába.
- Holnap szabad vagyok. Hányra menjek és hova? - kérdezte Erika.
- Szerintem gyere elsőnek hozzám. Utána majd megbeszéljük, hogy hova tovább.
Erika csak bólintott, majd bekapcsolódott a beszélgetésbe. Bogi is megpróbálta mindezt, ám sehogy sem sikerült igazán figyelnie. Gondolataiban visszatért a délutánra, s megpróbálta megmagyarázni azokat az érzéseket, amelyek a testében keletkeztek. Eddig még sosem viselkedett így, pedig Krisztiánt régóta ismeri. A furcsa, megmagyarázhatatlan érzés pedig csak azóta kezdett el felerősödni, amióta megvan a csoport. Talán a csoport elindításával nem csak az összefutás száma fog megnagyobbodni, hanem a viszonyuk is változni fog.