09. Felkérés

I.M. - a történet vége kissé irracionális, ugyanis idén nem olyan széria indult a tévében, mint eddig, na meg, a zsűritagok nem toboroznak versenyzőket. 

Bogi feszengve állt a színpad háta mögötti részlegben, s figyelte a most fellépő embereket. Mindegyik csoport és azoknak táncosai tehetségesek voltak. Talán már túlságosan is. Ettől pedig rettegett. Igaz, alig egy hónapja vágtak bele ebbe az egészbe, és elmondhatta magukról azt, hogy nem egy amatőr tánccsoportot alkotnak... de ez most édeskevés. Az itt fellépő emberek profik, ők pedig még csak haladó táncosok. 

 - Miért vagy ilyen feszült? - Krisztián megnyugtató hangja riasztotta fel gondolataiból. - Minden rendben lesz. 

A fiú tétova lépéseket tett a lány felé, majd gyengéden átölelte a derekát. Bogi már megszokta Krisztián ilyesfajta közeledéseit, s tudta, hogy mindezt csak azért tette, hogy megnyugodjon. 

 - Tudom. De ők nagyon jók. Nem tartok attól, hogy elrontjuk, mert orrvérzésig gyakoroltuk mindegyik koreográfiát... De mi van akkor, ha tényleg becsúszik valami hiba? Apró, alig észrevehető hiba, amit talán a tudatlan nézők nem vesznek észre, de a táncosok és a táncoktatók igen? - Bogi lassan lehajtotta a fejét, ajka pedig megremegett.

 - Megcsináljuk. Tudom, hogy megcsináljuk. Bízz bennem. Bízz bennük! És akkor minden sikerülni fog... Lehet, hogy ezzel beindul a szekér, és akkor nem kell saját pénzből fenntartanunk azt a valamit. 

 - Az már nagyon jó lenne. Túl sokba kerül, mi meg nem vagyunk olyan tehetős emberek - szontyolodott el a lány még jobban.

El sem meri mondani a srácnak, hogy sokkal többe kerül a táncterem, mint amennyibe kellene kerüljön. Igaz, az a nyolcezer forint nem a világ vége, de ha a többiek megtudnák, hogy ennyivel drágább a hely, azonnal eltűnnének onnan. Így is drágállták az eddigi árat, hát még most, hogy nyolcezerrel több...? Krisztiánnak elmondani pedig vétek lenne, ugyanis ő az a típusú srác, aki mindig mindent a fejébe vesz, s elhatározza, hogy egyedül megoldja a problémát. Pont, mint Bogi. Hisz most ő is ugyanezt teszi. 

 - Majd nézünk valami olcsóbb után, vagy nem tudom - sóhajtott a fiú. - Mindenesetre nem az a legjobb hely a próbák számára, és ezt te is tudod. Lehet, hogy eleinte jó ötletnek tűnt, de valahogy mégsem vált be.

 - Tudom.

- Most pedig, kedves Nézők, fogadják sok szeretettel a Bokrétásokat! A tánccsoport nem olyan rég indult, és ez az első komolyabb fellépésük! - az emberek őrült tapsolásba kezdtek.

Mindenki megragadta a párja kezét, majd lassan felsorakoztak a lépcső előtt. A bemondó lejött a színpadról, Bogi és Krisztián pedig megindult előre, őket pedig a többiek követték. Miután mind a négy pár fent volt és beállt a színpadon, Krisztián a zenékért felelős embernek biccentett, aki elindította a mezőségit. A harangszó azonnal belefurakodott Bogi fülébe, közben pedig elkapta táncpárja tekintetét. Krisztián egy szívdöglesztő vigyorral megállt mellette, megfogta a kezét, s felkérte táncolni. Bogi elengedte Timit, majd hagyta, hogy a táncpárja a helyére vigye. Elsőnek lassú csárdásba kezdtek, ami egyszerűnek mondható lépésnek számított. Mindez után jött az átvetős, ami elsőnek zárt, utána meg nyitottabb fogásban táncoltak. A zene gyorsulni kezdett, majd mindannyian, ugyanabba az irányba elkezdtek forogni. Nagyjából háromszor mehettek teljesen körbe, majd megálltak, s jött a kötöttebb rész. Két törölköző, majd forgás. Ezt pedig néhányszor eltáncolták. Volt olyan rész is, amikor a fiú és a lány ugyanazzal a kézzel fogták egymás kezét. Nemsokára újfent forogtak, majd a zene még gyorsabbra váltott, s ismét a kötöttebb rész következett, ami annyit jelentett, hogy a fiúk a párjuk mellett legényeseztek. A boxcsizmák hangosan, egyszerre csattantak, ami megadta a ritmust a lányok lépésének - igaz, az egyszerű volt. Miután a fiúk befejezték a csapásokat, még kétszer megfordították a lányt, majd jött a szóló rész. Mindegyik pár egyesével kiment, és eltáncolták azt, amit a legjobban tudtak. 

Hamarosan a zene elhalkult, a taps pedig elnyomta a táncosok hangos szuszogásukat. Gyorsan leszaladtak a színpadról, s átvették a széki ruhát. Minden perc számított, ugyanis a mezőségi és a széki tánc között csupán egy, alig három perces előadás volt. Szerencséjük volt, hogy a mezőségi ruhától egy mozdulattal meg tudtak szabadulni, mivel minden - azaz az ing és a felsing része is - egybe volt, így csupán hátul le kellett húzni a cipzárt, és ki kellett bújni a ruhából. A széki ruha felvevése viszont komplikáltabbnak számított, ugyanis ott már külön volt a szoknya és a felső rész is.
A három perc szinte egy szempillantás alatt eltelt, így ismét ők vették át az uralmat a színpad felett. A tánc letisztult volt, kidolgozott, a nézők elámulva figyelték a nyolc fiatal előadását, s már kételkedni kezdtek abban, hogy csak nemrég kezdtek el komolyabban együtt dolgozni. A széki tánc ugyan hosszabbra sikeredett, mint a másik kettő, mivel két perccel hosszabb az időtartama, ettől függetlenül a nézők nem unták meg, hanem együtt énekeltek, dúdoltak a táncosokkal, vagy csak egyszerűen figyelték őket.
Szerencséjük volt azzal, hogy a széki és a szilágysági tánc között már hosszabb szünet volt, így a lányok nyugodtan át tudtak öltözni. Mind a négyüknek két-két alsószoknyájuk volt, valamint a lefogó és a piros felsing. Mindezeket felvenni időbe telik, és sok helyre van szükségük. Bogi ellenőrizte, hogy a fehér alsók nem-e látszanak ki a piros alól, valamint a Timi haját is újrafonta, ugyanis néhány tincs kiszabadult a fonatból.
 - Kész vagytok? Még fél perc, és vége a mostaninak - állt meg mellettük a bemondó srác.
 - Kész vagyunk - jelentette ki Balázs, majd megragadta párja kezét, s megindultak a lépcső felé.
A színpad túlsó oldalán jött le a másik csoport, így míg a bemondó elmondta a szokásos beszédet, addig ők az innenső oldalról már fel is mentek a helyükre. A bemondó lement, s megállt a színpad mellett. Egy biztató mosolyt küldött a táncosok felé, ezzel ösztönözve őket arra, hogy ne szorongjanak, hanem mosolyogjanak. Szorongásból pedig volt nekik bőven, pedig már nem elsőnek táncolnak a fából készült színpadon.
Krisztián - miután a nézők csak rá és a csapatra figyeltek - előre lépett, szinte a színpad szélére. A zenéket kezelő srácra pillantott, majd felemelte a kezét, s intett neki.
 - Legényes!
A hangos hegedű, brácsa és nagybőgő által kombinált muzsika azonnal átvette az uralmat a táncosok felett, a fiúk pedig nekikezdtek a saját táncuknak. Ám a lányok sem tétlenkedtek: kört formáltak, s lassan, ritmusra elkezdtek körbe menni. Nyitott fogásból zártra váltottak, s gyors forgásba váltottak.
Bogi pedig nem tudta megállni:
 - Esik eső, megeredt - szünetet tartott, majd amikor ismét sor eleje volt, folytatta. - Szeretnélek, nem lehet - a többi lányra pillantott, akik szintén besegítettek neki. - Nem lehet, mert másé vagy; Szeretni szabad nem vagy!
A nagy forgásba nem is figyelt arra, hogy most épp kinek a szólója ment. Ám Krisztián észrevette. Az arcára vastag, jól látható vörös lepel telepedett, és majdnem elrontotta a lépéseket - mivel hát ő állt a középpontban, és ő szólózott.
A férfitáncnak hamar vége szakadt, ezúttal pedig Balázs volt az, aki kikérte a zenét.
 - Ugrálós!
A lányoknak nem volt sok idejük, hogy a párjukhoz rohanjanak, mivel csak egy két soros ismétlést hagytak arra, hogy mindezt megtegyék. Rögtön azután kezdődött a kötött rész, ami már egyszerre kellett menjen.
Krisztián arcán még mindig ott volt az a furcsa, megmagyarázhatatlan pír, amihez csatlakozott egy sejtelmes mosoly is, amit sehogy sem tudott levakarni magáról. Bár egy idő után már nem is akarta; csak táncolt, énekelt, csujogatott, s figyelte a szeretett lányt, aki ott táncolt előtte; a szeretet érzése, ami hatalmába kerítette, egyszerűen elvette az eszét.
Hangos vastaps jelezte a tánc végezetét. Félkört formáltak, majd közösen meghajoltak.
 - Megcsináltuk! - ujjongott hangosan Kata, miután ismét az öltözőrészlegbe értek.
Mindenki nevetett. Boldogak voltak. Ez volt az első hivatalos fellépésük, és mindent jól csináltak. Nem rontották el a koreográfiát, nem történt semmi probléma sem a ruhákkal, sem a cipőkkel. Tökéletes volt.
 - Erre inni kell, gyerekek! - jelentette ki büszkén Ákos.
 - Még szép! - értettek többen is egyet.
 - De maradunk a koncertre, igaz? - kérdezte Timi.
 - Ha valami X-faktorba vágyó, vinnyogó nő lesz, akkor lépünk innen a francba - röhögött fel Máté.
 - A Fondor zenekar szerintem nem vágyik az X-faktorba - tűnődött el Bogi, mire mindenki elnevette magát.
Nehezen váltak meg a viseletüktől, de a nagy meleg miatt muszáj volt. Miután mindenkin normális öltözet volt, fogták a viseletüket, s elvitték a furgonba, amely a Balázsé volt. Már épp indultak volna szétnézni a bódék között, amikor egy ismerős ismeretlennel találták szembe magukat. Mindannyian elképedve bámulták a negyvenes évei közepén járó, bajuszos, kissé ősz hajú férfit.
 - Fiatalok! Ez valami csodálatos volt! Biztos, hogy csak nemrég alakultatok? - kérdezte kissé nevetve. - Viccet félretéve, beszélhetnék a vezetőtökkel? - a férfi arca komollyá vált, a tekintete megszilárdult.
 - Bogi - kiáltott hátra Máté, mivel az említett lány még mindig a mikrobuszban volt.
Bogi, nehezen ugyan, de kimászott a járműből, s átpasszírozta magát a csapattársain, amikor pedig megpillantotta a férfit, leesett az álla.
  - Havasi Boglárka - nyújtotta a kezét kissé kábán.
 - Agócs Gergely, örvendek - rázta meg a lány hófehér kezét.
 - Miben... segíthetek?
 - A vezetővel beszélnék... - ismételte meg.
A férfinak eszébe sem jutott volna, hogy ez a fiatal, védtelen lány a csapat vezetője.
 - Hát... azt hiszem, hogy én vagyok. Tulajdonképpen mindenki beleszól mindenbe... - ám nem tudta befejezni mondanivalóját, ugyanis a többiek beleszóltak.
 - De Bogi készíti a koreográfiát, ő állítja össze a zenét, ő rendezi le a fellépéseket, és ő intézte el a próbatermet is. Következtetésképp: Bogi a vezetőnk, Krisztián - Balázs kissé meglökte az említett srácot, emiatt pedig Krisztián előrébb lépett. - pedig a kisegítője.
 A férfi Krisztiánnal is kezet rázott, majd hátul összekulcsolta a kezét.
 - Rátérek a lényegre, ugyanis az időm sürget - kezdte tárgyilagosan. - Mint tudjátok, nemsokára kezdődik a jelentkezés a Pávára - a többiek lélegzete azonnal elakadt, míg a két vezetőnek titulált tag csak összeráncolt szemöldökkel vizslatta az előttük álló férfit. - Tehetséges versenyzőkre vágyunk, akik meg tudják állni a helyüket minden fordulóban. Szinte biztos vagyok benne, hogy mindannyian megfelelnétek az elvárásoknak és, hogy el tudnátok menni egészen a fináléig. Fontoljátok ezt meg, fiatalok, mert tehetségesek vagytok, ezt pedig kár elszalasztani. Nagyon örvendtem - mindegyik táncossal kezet fogott, majd távozott.
Bogiék elképedve bámulták a férfi helyét, s közben azon morfondíroztak, hogy vajon ez tényleg velük történt meg, vagy csak képzelődtek?
 - Azt a rohadt - makogta Ákos hüledezve.
 - Úr Isten - folytatta az értelmes mondatok sorozatát Timi.
 - Ezt nem hiszem el! - visította el magát Kata, majd a mellette álló - jelen esetben Máté - nyakába ugrott.
 - Bogi, igaz jelentkezünk? Igaz? Igaz? - kérdezték mindannyian egyszerre.
 - Persze - bólogatott bőszen a lány, bár maga se tudta, hogy mire mond igent.
Csak akkor ocsúdott fel a kábulat adta varázsból, amikor a mellette álló táncosnak mondott egyetemisták elkezdtek önfeledten ugrálni.
 - Benne leszünk a Pávában, Bogi - nevetett fel Krisztián, majd magához szorította a lányt.
Benne lesznek a Pávában. Igen, ez már biztos: jelentkezni fognak!