05. Elszakadt cérna

Bogi ujjai hegedűjének húrjaira tapadtak. Szemét lehunyta, fejét oldalra döntötte, vonóját megmarkolta, majd megemelte, s lejátszott néhány akkordot. Egyszerű dallam volt, mégis rengeteg érzelmeket váltott ki a lányból. Halkan énekelni kezdte az éneket, ám nagyobb figyelmet és energiát szánt hegedűjére. Én vagyok az, aki nem jó, Fellegajtót nyitogató - dúdolgatta a lány, arcán pedig végigfolytak az első könnycseppek. Annyi feltörekvő érzelem, annyi régen látott emlék, annyi fájdalmas perc, óra, amitől nehezen tud szabadulni. Szinte mardosta őt az a kínzó érzés, amely a szívében keletkezett. Nem is érdekelte már őt az, hogy könnyei úgy potyognak, mint a záporeső. Csak játszott, játszott, és csak játszott. Ez volt az egyetlen dolog, amely által ki tudta magából adni az érzéseket. A sok érzelem, amely egy szemvillanásnyi idő alatt kiült az arcára, túl sok volt. Nyitogatom a felleget, Sirok alatta eleget - próbálta tovább is énekelni, de nem jött össze. Hegedűjén lejátszott egy farcsabb, oda nem illő hangot, majd vonóját elvette a húrokról, kezét maga mellé ejtette, majd tehetetlenségében leült a székre.

Sosem történt eddig ilyen. Sosem roppant össze ennyire. Bármikor, bármennyit gondolt eddig a családjára és az otthoniakra, nem érzett ekkora honvágyat, mint most. Az emlékek, amelyek előkerültek fejében, nem hagyták őt nyugodni. Belefurakodtak elméjének egyik legjelentősebb zugába, s nem tágítottak onnan. Mintha azok az őrölt gondolatok azt szeretnék, hogy Bogi szenvedjen. Fájt, szíve majd megszakadt, de el kellett űzze ezeket a gondolatokat.

Hangokat hallott. Hangos, boldog, örömteli nevetés szűrődött be a terembe. Ennyire eltelt volna az idő? Máris hat óra lenne?

Azonnal felugrott a székről, hegedűjét a tokjába helyezte, majd előkapott zsebéből egy papírzsebkendőt, s letörölte vörös arcáról a könnycseppeket. Ugyan nem tudta nyom nélkül eltüntetni, mégis sikerült annyira, hogy nehezen lehessen észrevenni azt, hogy az imént még az egereket itatta. Az ajtó kinyílt, Bogi pedig hátat fordított a bejövő embereknek. Lassan fordult meg, majd végignézte a társaságot. Mosolyogtak. Nevettek. Boldogak voltak. Neki miért nem megy a mosolygás? Miért nem tud önfeledten, boldogan gondolni az emlékeire? Bár... erre az emlékre nem is lehetne boldogan gondolni.

- Bogi? Te már itt? - kérdezte Ákos, miután ledobta válláról a táskát.

- Pár perce érkeztem meg - felelte, ám hangján érződött a sírás legkisebb jele.

Ameddig a többiek átöltöztek, addig Bogi bekapcsolta a zenelejátszót, amelyhez csatlakoztatta telefonját is. Az utóbbin kikeresett egy Csík nótát, majd visszafordult a többiekhez.

- Kész vagytok? - nézett végig a társaságon, akik csak bólintottak válaszképp. - Szuper! Akkor most lesz egy bemelegítő dal. Álljatok körbe - adta ki az utasításokat.

Elindította a dalt, majd ő is beállt a körbe. Elsőnek csak sima lépések következtek, amelyeket ritmusra végeztek. Ezután jött a gyorsabb rész, amelyet már párosával táncoltak. A ritmusos dal hamar belefurakodott mind nyolcuk fülébe, s átjárta egész testüket. A dal végeztével, néhány izzadságcsepp kíséretében, megálltak egy helyben, s várták a következő utasításokat.

- Srácok, figyeljetek! - szólt kissé hangosabban, s miután minden tekintetet magának tudhatott, folytatta. - Tegnap este gondolkodtam az új koreográfián, mivelhogy megérkezett az e-mail, amelyben megvan a részletes program. Háromszor fogunk szerepelni, ami annyit jelent, hogy három különböző koreográfiával kell készülnünk. Bár, szerintem ez egyértelmű volt. - mély levegőt vett, majd tovább beszélt. - Legelső koreográfiának egy somogyi összeállításra gondoltam. Nem olyan nehezek a lépések, viszonylag hamar tanulhatóak. Vélemények?

- Nem lesz ez egy kicsit nehéz? Úgy értem, rengeteg ugrálós rész van benne, és nem biztos, hogy képesek leszünk addig betanulni - húzta el a száját Balázs.

- Ez igaz, de, szerintem, nem lehetetlen. Ha nagyon összedolgozunk és figyelünk a másikra, akkor semmi problémánk nem adódhat - vonta meg a vállát kissé félve Bogi.

- De egy ideig még hanyagolnunk kéne, nem? Nem azt mondom, hogy nem szeretem a somogyit, de azért baromi nehéz lépések vannak benne, s van olyan is közülünk, akinek még az alaplépésekről sincs fogalma - magyarázta Ákos. - Valami más ötlet?

- Oké, akkor ez kihúzva - sóhajtott a lány, majd törökülésben helyet foglalt a földön. A lányok követték a példáját, hamarosan pedig a fiúk sem álltak már a lábukon. - Széki. Lenne két négyes pár, így a koreográfia eleje is meg lenne oldva. Utána lehetne mondjuk egy legényes, aztán pedig páros. A végét pedig polkával zárnánk - magyarázta elképzelését.

- Ez nem rossz - szólalt meg Máté, s megdörzsölte az állát.

- Maradhat - Krisztián kijelentése után mindenki egyetértett azzal, hogy ezt a táncot elő fogják adni.

- Jó. Akkor a következő... Valami ötlet? - nézett körbe, tekintete pedig megállapodott Timin.

- Mezőségi. Nem olyan nehéz, bár szerintem mindenki ismeri, vagy, legfeljebb, hallott róla - vonta meg vállát, arca pedig felvette a piros halványabbik árnyalatát.

- Vállalom, hogy a fiúknak megtanítom a legényest - szólalt meg Ákos.

- Rendben. Akkor ez is marad - ismét körbepillantott, s az egyetértő bólintások után folytatta. - Az utolsó pedig a szilágysági.

Bogi arca hasonló színekben pompázott, mint a Timié, fejét pedig lehajtotta, ezzel elrejtve zavarát. Szülő hazájának nevét említve ismét honvágy lepte el testét, szeme pedig fátyolossá vált.

- Ez rendben van - szólalt meg Krisztián, arcát pedig megcsapta az aggodalom lágy fuvallata.

Bogi arcát sosem látta ennyire meggyötörtnek. Sőt, sosem látta a lányt ennyire meggyötörtnek. Mindig mosolygott, vidám volt, ő a megtestesült boldogság. Most mégis úgy néz ki, mintha szellemet látott volna.

- Ez is maradhat - bólintott Kata.

- A viselettel mi lesz? - kapott észbe Erika, majd Bogira pillantott.

- Fogalmam sincs - húzta el száját. - Nem ismerek varrónőket errefelé, használtan pedig nem szeretnék venni, sőt, kölcsön kérni sem kérünk, mivel nem csak egy fellépésről lenne szó. Valami ötlet? - erre a kérdésre viszont nem kapott választ. Mindenki elhúzott szájjal, s egy nemleges bólintással jutalmazta őt.

- Ohm... Bogi? - szólalt meg végül Máté. - Anya tud varrni. És, ha megmutatnád neki a mintaruhát, akkor képes lenne lemásolni azt...

- Nem kérhetünk anyukádtól ekkora szívességet. Neki is van munkahelye, s nem lenne tizenkét viseletre ideje, s csak másfél hónapja lenne rá - pillantott a fiúra.

- Ugyan! - nevetett fel, ezzel oldva a felgyülemlett feszültséget, amely a levegőben vibrált. - Anyának minden sikerül! Holnapra mondok választ, rendben?

- De csak akkor vállalja el, ha neki is megfelel - állt fel a földről Bogi, majd elrendezve szoknyáját visszament a zenelejátszóhoz. - Mezőségi?

- Jöhet! - ugrott fel helyéről Balázs, majd megragadta Timi kezét, felrángatta a földről, s elhelyezkedtek a tánctér egyik részében.

Krisztián is felállt a földről, majd Bogi mellé lépett, s még mielőtt bekapcsolhatta volna a zenét, megfogta derekát, s a hátához lépett. Állát a lány vállára helyezte, majd kezével átölelte a megszeppent lányt, akit sikerült meglepnie eme fura, kissé félreérthető tettével.

- Minden oké? Kissé... fura vagy - búgta fülébe, ezzel libabőrt csalva a lány napbarnított bőrére.

- Persze... Minden... minden rendben van - fordult vele szembe, hogy a szemébe tudhasson nézni.

- Tudod, hogy ezzel még nem végeztünk - mondta Krisztián, ajkára pedig egy kósza mosoly varázsolódott.

Bogi csak bólintott, majd hátatfordított párjának, s elindította a zenét. A fiú megragadta kezét, majd elhúzta a tánctérre, megpörgette maga előtt, megragadta derekát, s lassan táncolni kezdtek. Egymás szemét pásztázták, szinte nem is törődtek a többiekkel, csak a saját táncukra koncentráltak, meg persze egymásra. Nemsokára átváltott a zene egy gyorsabb tempóra, majd egy még gyorsabbra, Bogi pedig hagyta, hogy Krisztián pörgesse őt, vigye, vezesse, s táncoltassa addig, ameddig csak akarja.

A többiek leálltak, mivel az izzadságcseppek és az elfáradás lelassította amúgy is gyors mozgásukat. Körbeállták Bogiékat, majd úgy figyelték táncukat. Rajtuk is meglátszott már a fáradság jele, ám mit sem törődve ezzel táncoltak úgy, mintha az életük múlna rajta. Bogi próba szoknyája fellibbent, ám kezével lefogta pörgő ruhadarabot.

Végül pedig lehúzták az utolsó szólamot is, ezzel Krisztián felemelte a kimelegedett lányt, megpörgette a levegőben, majd karja közé zárta. Egy pillanatra el is felejtette, hogy közöttük nincs még olyan viszony, amely keretén belül megpuszilhatja a lányt ott, ahol épp jól esik neki. Ezért is nyomott egy apró, ártatlannak tűnő puszit a lány szájától néhány centiméterre.

Bogi zavarában lesütötte szemét, s lehajtotta fejét. Reménykedett abban, hogy a többiek nem vették észre sem Krisztián tettét, sem elváltozott arcát.

A próba végeztével a táncosok nagy része hazament, csupán Krisztián és Bogi maradt a teremben azért, hogy feltakarítsanak.

- Még mindig nem akarod elmondani, hogy mi a baj? - kérdezte a fiú, s megállt a sepregetéssel, ezután pedig Bogit nézte.

- Nem szándékozom - ingatta meg fejét a lány, s próbálta elkerülni a szemkontaktust.

- Fogalmam sincs, hogy miért nem bízol meg bennem. Mindent elmondtam neked, ha valami problémám adódott. Azt hittem... barátok vagyunk, vagy valami hasonló, akik elmondják egymásnak a bajaikat - húzta el száját a fiú, s lehajtotta a fejét.

- Mindenáron tudni akarod? - kérdezte a lány sírástól elfúlt hangon. Krisztián csak bólintott, ezzel jelezve azt, hogy folytathatja. - A bátyám három éve halt meg.