04. Esély

Krisztián keze közé vette Bogi jéghideg kezét, s bevezette őt a terem közepére. A hegedűszólam lassan elkezdődött, a lágy muzsika pedig mindkettőjük fülébe belefurakodott. A nő hangja megnyugtató hatást keltett bennük, ám ez nem azt jelentette, hogy nem rettegtek. 

Három fehér kendőt veszek

Ha felveszem, fehér leszek, ájná...

Fehér leszek, mint a hattyú,

Nem ölel meg minden fattyú, ájná...

Krisztián keze kissé erősen tapadt Bogi hátára, miközben lassan lépkedni kezdtek. Egyszerű, ütemre eltervezett lépések voltak, két lépés után megálltak, majd ismét tettek két lépést. Így ment ez a lassú résznél. Bogi kissé lehajtotta fejét, szaggatottan szívta be a levegőt, majd remegve engedte ki azt. Félt. Rettenetesen félt attól, hogy elrontanak egy lépést. Minden egyes mozdulatát alaposan átgondolta, egyik szemével pedig az épp belépő párt leste.

Három sárga kendőt veszek,

Ha felveszem, sárga leszek, ájná...

Sárga leszek, mint a halál,

Elrepülök, mint a madár, ájná...

Balázs megnyugtató pillantást küldött Bogi felé, aki mosolyogva viszonozta azt. Ezek szerint minden rendben van a többiekkel. Az újonnan beérkező pár néhány méterrel arrébb állt meg Bogiék mellett, s lassú léptekkel kezdték el táncolni ugyanazt, amit Bogiék. Timi magabiztosan lépkedett Balázs mellett, tudta, hogy nincs oka az aggodalomra.

Három piros kendőt veszek, 

Ha felveszem, piros leszek, ájna... 

Piros leszek, mint a rózsa, 

Rám illik a babám csókja, ájna...

Ezután belépett Erika és Máté, majd végül Kata és Ákos is. A négy pár egy félkört alkotva táncoltak tovább a lassú hegedűmuzsikára, testüket átjárta a könnyed, kissé szomorkás dallam. Mi tagadás, rettegtek attól, ami a kisebb előadást fogja követni. Két hét gyakorlás után végre megmutatják a rövid koreográfiát egy tapasztalt koreográfusnak. A férfi egy széken ülve figyelte az előadást, lábát keresztbe tette, kezével pedig az állát masszírozta. Tetszett neki. Határozottan tetszett. Ugyan nem volt tökéletes, becsúsztak kisebb-nagyobb hibák, de maga az előadás és a koreográfia profi munka volt. Látszott rajta, hogy rengeteget készültek rá, és, hogy nem egynapi munka van benne. 

A múlt nyáron nem volt eső,

nem is termett szép szerető.

Ájnáná...

Irigyeim sokan vannak,

mint a kutyák, úgy ugatnak.

Adok nekik víg napokat,

hadd ugassák ki magukat.

Ájnáná...

Bogi ajkaira egy apró mosoly kúszott, amikor a zene elkezdett gyorsulni. Szeretett pörögni. Ilyenkor azt érezte, hogy szabad. Nincs gondja, sem baja. Csak ő van ott, és a párja, Krisztián. Egy-két-há', egy-két-há', majd forgás. Sarkon kell forogni, mert csak úgy jön ki a lépés. Egyet, majd kettőt. Végül már megunta magában számolni az egymást követő lépéseket; csak forgott, s lépkedett úgy, ahogy a szíve, na meg ahogy Krisztián diktálta. A fiú tudta a lépéssorokat. Tudta, hogy melyik lépés és díszítőelem után mi következik, tudta, hogy mikor kell kimenjenek szólózni, s azt is tudta, hogy mikor jön a legényes rész. Mindent leírt a fejében lévő jegyzetfüzetbe; kívülről tudta azt, hogy mi mi után jön. 

Házunk előtt jégverem,

Benne van a szerelem, aj la...

Kinyitni nem merem, 

Mer­' kirepül a szerelem, aj la...

 Krisztián arcára halvány pír szökött, tekintetét pedig a Bogiéba fúrta. A fiú mosolygott, felszabadultan lépkedett, legbelül viszont őrlődött. A zenére, a koreográfiára és a többiekre kellett volna koncentráljon, ehelyett viszont Bogi gyönyörűen csillogó barna szemét, telt, vöröslően virító ajkait vizslatta. Annyira magával ragadta a boldog lány képe, hogy mindent elfelejtett. Fogalma sincs, hogy mi ez az érzés. Nem értette, hogy miért viselkedik úgy, ahogy viselkedik. Egyszerűen csak így volt természetes. 

 A zene még gyorsabbra váltott, s három pár megállt. Legelsőnek Timi és Balázs mentek szólózni. Kevés idő volt a szólókra szánva, ezért csupán a srác néhányszor megpörgette a kivörösödött lányt, majd visszaálltak a helyükre. Ezután Máté és Erika, valamint Ákos és Kata léptek a félkör közepébe. A lépések mindkét párnál megegyeztek, a lányok szoknyái egyszerre perdültek, amely csodás hatást gyakorolt a koreográfusra. 

  A zenéből csupán fél perc volt hátra. A két páros már a helyükön volt, Krisztián és Bogi pedig a kör közepe felé kezdtek táncolni. Kétszer megforgatta a lányt, majd elengedte őt, így lett közöttük nagyjából egy méternyi távolság. Krisztián elkezdte a már rég begyakorolt legényest. Összetett szóló volt, hónapokig gyakorolta a rövid lépéssorozatot. Miközben Krisztián a saját szólóját járta, Bogi elkezdett forogni körülötte. Kezét mellmagasságban összefogta, ezzel megtartva egyensúlyát, s keringett a srác körül. Óriási kört irt le a fiú körül, meg nem szakítva a pörgést. 

  A zenének hamar vége lett, mind a négy fiú felemelte párját, s megpörgette őket a levegőben. A zsűri, azaz Takács Ákos felállt helyéről, s tapsolni kezdett. Elismerő bólintással jutalmazta a nyolc fiatalt, majd feléjük lépkedett.

- Fantasztikus. Nehéz elhinni, hogy csupán két hete alkottok egy csapatot. Az előadás miatt gratulálok, ügyes munka. Persze, voltak benne hibák, de... ki nem hibázik? Még a legtökéletesebb, legkidolgozottabb munkába is becsúsznak hibák. Mindezek ellenére... szeretettel várjuk mindnyolcatokat az augusztus huszadikai ünnepségre, ami a közösségi házban lesz megtartva, a tizedik kerületben. Srácok - nyújtotta kezét minden fiúnak, akik kezet is fogta vele. -, gratulálok nektek! Sok sikert a továbbiakban, és várunk titeket. Timi - nézett az említett lányra. -, küldök mailt az információkról, rendben?

- Rendben - válaszolt a lány, majd átölelte Ákost. - Vigyázz magadra! - nevetett fel miközben átölelte őt.

- Meglesz - biccentett, majd elhagyta a termet.

Másodpercekkel később mind a nyolcan ujjongva, kiáltozva, kissé őrjöngve fejezték ki azt, hogy mennyire örülnek az imént kapott pozitív kritikának, s annak, hogy az ünnepségen is felléphetnek. Bogi Krisztián nyakába ugrott, fejét a vállába fúrta, majd halkan, kissé sírós hangon kezdett motyogni.

- Sikerült - suttogta a fiú fülébe, arcán pedig végigfolyt néhány sós könnycsepp.

- Sikerült, Bogim. És ez csakis neked köszönhető - engedte el a lányt, s egy puszit nyomott a homlokára.

Miután befejezték az ölelkezést és az ujjongást, Bogi állt a kisebb kör közepére. Könnyeit már rég letörölte pirosan virító arcáról, s boldogan nézett végig a társaságon. Egy elégedett bólintás után megszólalt.

- Srácok, hányadika van ma? - kérdezte, s Balázs felé nézett.

- Július öt, miért? - vonta fel szemöldökét az említett.

- Van még másfél hónapunk, hogy begyakoroljunk egy új, tökéletes koreográfiát - jelenti ki büszkén a lány.

- De, Bogi - nyújtotta el az i betűt Ákos. - Az a másfél hónap nem kezdődhet mondjuk holnaptól? Csak mert a hasam nem bírna ki még egy próbát. Valószínűnek tartom, hogy a pár sarokkal odébb lévő Pizzéria szívesen segítene rajtam - simogatta meg hasát a fiú, mire mindenki elnevette magát.

 Egyhangú szavazás után eldöntötték, hogy eleget tesznek Ákos kérésének, s elmennek egyet pizzázni.