03. Hegedűverseny

Aznap szétosztották a párokat, amelyek a következőképp néztek ki: Timi és Balázs, Erika és Máté, Kata és Ákos, és végül Bogi és Krisztián. Végülis ezen sokat nem kellett gondolkodni, hisz mindenki azzal táncolt, akivel szeretett volna. Az első próbán összeírták, hogy ki milyen táncot tud, hogy ennek alapján készüljön el a koreográfia. A közös a mezőségi és a széki volt, továbbá hárman táncolnak még hajdúságit, ketten pedig szilágyságit. A mezőségi mellett döntöttek, így Boginak nem maradt más hátra, minthogy otthon kigondolja a lépéssorozatokat. Olyan díszítőelemeket és egyéb lépéseket írt össze, amely hozzátartozik az alaptudáshoz. Ezek mellé odaírta az általa ismert elemeket is, hogy majd azokból választani tudhasson.

Vasárnap délután volt. Lágy szellő fújdogált a pesti utcákon, a házakban pedig rettenetesen meleg volt. Nem igazán jártak kint, csupán azok, akik a Polgárok Házába igyekeztek, ugyanis ott épp egy hegedűverseny zajlott. Az egyik előadóteremben már alig volt hely, annyian eljöttek megnézni a versenyzőket. A tizedik sorban ültek a Bokrétások, viszont hárman hiányoztak. Máté, Ákos és Bogi az egyik öltözőben vártak, s próbáltak nem izgulni. Az iménti fiú idegesen járkált fel, s alá, s próbálta legyőzni a benne uralkodó stresszt. Rettegett. Félt attól, hogy ismét elrontja. Pedig annyit gyakorolt rá! Magában már kismilliószor elismételgette az akkordokat, a hegedű húrjait is ellenőrizte, amelyekkel minden rendben volt. Nem volt oka az aggodalomra, hisz fel volt készülve. De azért mégis rettegett attól, hogy valami probléma lesz.
- Nyugodj meg, Máté - mondta ezredjére Ákos, bár tudta, hogy ez semmit sem ér. - Nem fogod elrontani.
- Dehogynem! Lehet, hogy a szólam közepén elszakad a húr! Vagy annyira remegek, hogy elejtem a hegedűt! Esetleg rossz akkordot fogok le. Bármi megtörténhet - teregetett hisztérikusan.
Rosszabb volt, mint egy tinilány, akinek letört a körme.
Bogi eddig bírta: felállt a székről, megállt a fiú mellett, megfogta mindkét csuklóját, s a szemeibe nézett.
- Máté! A húroknak semmi baja, az akkordokat akkor is tudnád, hogy ha álmodból keltenének fel, a hegedűt pedig sosem ejtenéd le - mély levegőt vett, megpróbálta türtőztetni magát, majd folytatta. - Máté, kiskorod óta hegedülsz, és nem ez az első versenyed. Sőt, nem is az utolsó. Ne reagáld túl. Képzeld azt, hogy csak mi vagyunk ott. Se zsűri, se nézők. Csak mi, a barátaid és a családod. Nincs mitől tartanod, igaz?
Máté lehunyta a szemeit, légzését szabályozta, mélyen beszívta a levegőt, majd kifújta azt. Megnyugodott. Csupán megnyugtató szavakra volt szüksége, amelyeket csak Bogi tud neki mondani úgy, hogy le is nyugodjon.
- Köszönöm - mosolyodott el, majd magához húzta a lányt, s átölelte.

- Most pedig menj fel a színpadra, és arasd le a babérokat! Még egy pesszimista megjegyzés, és ordibálni fogok - nevetett fel Bogi, majd egy puszit nyomott a srác arcára. 

 Ezt a pillanatot választotta Krisztián arra, hogy belépjen az öltözőbe. Alkalomhoz illően volt öltözve: fekete szmokingot viselt egy fehér ing kíséretében. A csoport tagjai eleinte furán méregették őt, hiszen hozzá voltak szokva a kapucnis pólós, fekete farmeres Krisztiánhoz. Az előkelő, kissé elit kinézetű srác egy másik énjét hozta el magával a mai nap. Talán ezzel megmutatta azt, hogy szmoking is rejlik a gardróbjában, s nem csak farmer és póló, na meg a viselet.
- A srácok üdvözöltek, és üzenik, hogy minden rendben lesz, és, hogy nem fogsz elrontani semmit - Krisztián magára erőltetett egy mosolyt, s leplezni próbálta féltékenységét.
 Az igaz, hogy Bogi őt is rengetegszer puszilta már meg, sőt, talán őt többet, mint mást a csoportból. De, valami miatt mégis féltékeny volt.
- Látod, Máté? Mindenki melletted van. Nincs mi miatt aggódnod - mosolyodott a srácra Bogi.
- És, ha... - kezdett volna bele Máté a pesszimista szövegébe, ám a többiek közbeszóltak.
- Fogd be!
- Oké, oké, rendben van. Hallgatok - emelte fel kezét védekezésképp.
- Köszönjük szépen Péter Andreának. Most pedig következik Váradi Áron, felkészül Fehér Máté - a bemondó hangja törte meg nevetésüket
- Minden rendben lesz - komolyodott el Bogi, s a fiú elé lépett, hogy elintézze inge gallérját. - Tudni fogod, és nyerni fogsz.
- Kösz, Bogi.
Máté remegő kezei közé vette hangszerét, s kiment.
- Szerintetek sikerülni fog neki? - kérdezte Ákos, miután elhagyták az öltözőt.
- Rengeteget gyakorolt rá. Biztosan dobogós lesz - Bogi mélyen beszívta a levegőt, majd kifújta.
  Sikerülnie kell. Sőt, biztosan sikerülni is fog. Annyi idő volt rá szentelve, s annyi munka van mindez mögött, hogy muszáj sikerülnie. De hát, Mátéról beszélünk. Rengeteg díjat tudhat a zsebében, s az biztos, hogy a következő díj az a Nemzeti Fiatal Hegedűművészek Versenyének díja lesz.
Krisztián átkarolta Boglárkát, s így indultak vissza a nézőtérre. Tettét maga sem értette, egyszerűen jólesett neki, hogy a lányt maga körül tudhatja, s átkarolhatja. Viszont azt furcsállta, hogy Bogi nem tolja el őt, s nem ordítja le a fejét, azzal a mondattal, hogy Mégis mit képzel magáról?.
Visszaértek a nézőtérre, s helyet foglaltak. Áron befejezte szólóját, így a bemondó ismét a színpadra ment, hogy felkonferálja Mátét. A srác remegve lépett a közönség elé, torkában egy óriási gombóc keletkezett, amelyet sehogysem tudott lenyelni. Tekintetével keresni kezdte azt a kilenc embert, akikre mindig számíthat. Szülei és a csapat többi tagját a tizedik sorban szúrta ki. Kata és Timi integetni kezdett, s vigyorogtak rá, ami miatt az ő arcára is mosoly terült.
  Minden rendben lesz. Nincs mi miatt aggódjon. Ha nem is fog sikerülni, akkor is büszke lesz magára. Sőt. Azok is büszkék lesznek rá, akik most eljöttek ide, mert azért jöttek el, hogy biztassák és megnézzék őt.
  Vállára helyezte hegedűjét, majd a vonóját a húrokhoz tette, s eljátszotta az első akkordokat. Bár ez az előadás sokkal jobban hangzott volna, ha lenne egy énekes is mellette, de így is megfelelt. Legelső dal a Zöld erdőben, de magas volt, amelyet hibátlanul eljátszott. Ez miatt nem is félt, hisz évek óta ezzel a dallal kezdte a gyakorlást. Ezután jött a probléma - illetve, ezt gondolta ő. A következő dal kissé nehezebbnek bizonyult, hisz lassabban kellett lejátssza az akkordokat, utána pedig vissza kellett gyorsuljon.
 De, megoldotta. Ó, de még milyen jól! Az áthajlások tökéletesek voltak és minden akkord a helyén volt. A húr sem szakadt el, sőt, a hegedűt sem ejtette le. Mondhatni tökéletes volt. Ezt pedig a zsűri sem gondolta másképp.
 Fél óra elteltével az összes versenyző a színpadon állt, s izgatottan várták az eredményeket. Máté a szélén állt, kezét a hátánál összekulcsolta, szemeit lehunyta, s várta a minősítést. Be kellett, hogy vallja, az előadása nem volt olyan rossz. Sőt. Kifejezetten jó volt. De... talán ez nem volt elég. Sokkal, de sokkal többet is tudott volna nyújtani.
- Csodás délutánt élhettünk át, rengeteg tehetséges hegedűművésszel találkozhattunk, s ismerhettük meg őket - kezdett bele a zsűri elnöke. - Viszont meg kellett hozunk egy nehéz döntés, amelyben kiemeltük a legjobbakat. Ők pedig a következőek: harmadik díjazott lett Tóth Elza.
Hatalmas tapsviharban előrelépett az említett lány, átvette az oklevelet, majd meghajolt.
- Rendben. Még van két helyezés, amelyet biztosan, hogy nem én kapok - filozofált magában Máté. Még szerencse, hogy csak magában. Ha Bogi meghallotta volna...
- Második helyezettünk nem más, mint Kiss Ádám. Gratulálunk, fiatalember - mondta egy másik zsűritag, s kezet rázott a fiúval.
- Rendben. Menjünk haza. Itt már úgysem nyerek - Máté fülében a kis manó már rég elültette a pesszimistaság magjait. Mostmár az a probléma, hogy azt onnan sehogysem tudják kiszedni.
- Első helyezettünk pedig Nemes Ákos. Gratulálunk.
A nézők óriási tapsviharba kezdtek, sokan fel is álltak. Kivéve a tizedik sor. Kilenc ember döbbenten ült a széken, s próbálták felfogni a hallottakat. Nem sikerült. Az... lehetetlen. Pedig hiba sem volt benne. Egyetlen egy pici hiba sem. Akkor meg hogyan...?
- Kérem, nyugodjanak le! - állt fel helyéről az elnök. - Ez évben tettünk a nyeremények és a díjazások közé egy kis pluszt. Azok közül, akik most nem nyertek semmit, kiválasztunk egy különdíjast. Nem gondolkoztunk ezen sokat, hisz egyhangú lett a döntés. Az ifjú úrról már rengeteget hallottam és hallottunk, az előadása pedig azt bizonyítja, hogy a pletykák, amelyek róla szólnak, igaznak bizonyultak. Az ez évi különdíjasunk: Fehér Máté!
 A tizedik sor pedig a könnyeivel küszködve felállt, s őrült tapsolásba kezdett. Bogi, át sem gondolva mindazt, amire tenni készül, Krisztián karjaiba omlott, és szorosan magához ölelte őt. A fiú keze esetlenül fonódott a lány derekára, s a vállába fúrta a fejét.
Mindeközben a színpadon Máté döbbenten meredt maga elé. Sikerült. Különdíjas lett. Igen, ő, Fehér Máté, különdíjat kapott. Megilletődve lépkedett a zsűri elé, átvette a diplomát, közben kezet fogott a tagjaival, hátrább lépett, majd meghajolt. Ajkára egy elégedett mosoly telepedett, s úgy lépkedett vissza eredeti helyére.
Az épület előtt már várták a fiút. Mindenki vigyorgott, s boldogan beszélgettek egymással. Mikor megpillantották a srácot, aki büszkén lépkedett feléjük, azonnal lerohanták őt, és csoportosan átölelték. Mindheten egyszerre gratuláltak neki, s mondták el, hogy mennyire nagyszerű volt a produkció.
Miután kiszabadult a baráti ölelésből, a szüleihez lépett, s átölelte őket. Annyira boldog volt, és büszke is a teljesítményére.
- Ezt meg kell ünnepeljük, srácok. Irány a Pizzázó!