02. Máté

Másnap délutánra egy újabb találkozót beszéltek meg. Ezúttal már kiosztják a párokat és nekikezdenek a koreográfiának is. Rengeteg munka áll még előttük, s minden szabadidejüket ki szeretnék használni, ugyan a nyár még csak nemrég kezdődött el, augusztus 20-a nemsokára itt van, amire egy teljes koreográfiával szeretnének fellépni. Timinek vannak kapcsolatai azzal a rendezvény szervezővel,  aki a tizedik kerületben lévő programokat szervezi, így Boginak csak egy szavába kerül, és Timi azonnal szól a szervezőnek, hogy a fellépők közé szúrja be a Bokrétásokat is. De, ez még csak álom. Normálisan még bele sem kezdtek a gyakorlásba, s ha a többieken múlna, akkor egyhamar nem is tennék meg, hisz azt jobb elfoglaltságnak találják, hogy beszélgessenek. Ám Bogi ezen változtatni szeretne.
  Ez volt a probléma abban a tánccsoportban is, ahova akkor járt, amikor a szülőfalujában élt. Igaz, ott többször váltott csoportot, mivel eleinte a kezdőknél volt, s csupán évekkel később került át a felnőtt csoportba. Ugyan tizennégy évesen fiatalnak számított egy olyan csoportban, ahol a líceumban lévők és a már megházasodott fiatalok voltak, de ezt őt egyáltalán nem zavarta. A korához képest túl komoly volt, s már olyan dolgokra is gondolt, amelyekre a hozzá hasonló tinédzsereknek semmi közük sem volt. Viszont a többi táncos is hamar befogadta, ugyan nem igen társalogtak vele. Néha kirekesztettnek is érezte magát, hisz ő is a csoportban volt, mégsem szóltak hozzá. Ilyenkor viszont tett arról, hogy észre vegyék, s olyan csípős megjegyzéseket tett, amelyek miatt felfigyeltek rá, s bevonták a beszélgetésbe.
  Be kellett látnia, hogy akkor sem volt könnyű az élete. Sőt, akkor sokkal de sokkal nehezebb volt, mint a mostani. Jelenleg csak az egyetemre és a tánccsoportra kell koncentrálnia, évekkel ezelőtt viszont sokkal több gondja volt.
 Telefonja csörgése szakította meg a visszaemlékezését. Máté képe villant meg előtte, alatta pedig a neve. Azonnal a zöld nyíl felé húzta ujját, s a füléhez emelte a telefont.
- Szia Bogi! Óriási segítségre van szükségem! - vágott a közepébe a srác.
 Hangjából ítélve ideges volt, izgatott és türelmetlen.
- A versenyről van szó?
  Máté csak mosolygott. Eddig rengeteg embernek tett említést a versenyről, mégis csak Boglárka emlékezett rá.
- Igen, és fogalmam sincs, hogy mivel készüljek. Igen, igen, tudom, hogy a hétvégén lesz, de egyszerűen nem tudok dönteni, hogy melyik dalcsokort válasszam. Nem tudnál átugrani? Tudom, óriási kérés, de... szükségem van a tanácsodra - suttogta el az utóbbi szavait.
  Kicsit szégyellte magát. Ott volt az édesapja, aki nagyszerű hegedűművész, az édesanyja, aki gyönyörűen énekel, a húgai, akik ugyancsak tehetséges csemeték, és az ikertestvére is, mégis inkább Bogitól kér segítséget, aki még csak nem is a családja tagja - vér szerint. Ha tehetné, Boglárkát azonnal húgának fogadná, hisz testvéreként szereti. Bogiban sokkal jobban megbízik, mint a fentebb említett emberekben, hisz tudja, hogy a családja akkor is azt mondaná, hogy csodálatosan játszik, hogyha farcs, oda nem illő hangokat hallatna hangszeréből. Boglárkát viszont szókimondó, "ami a szívén, az a száján" lánynak ismerte meg, emiatt pedig nagyon hálás neki. Rengetegszer kért már tőle véleményt, hisz tudja, hogy ha Bogi segít rajta, akkor az eredménye tökéletes lesz. Illetve afféle. Ismeri magát, és tudja, hogy sosem tudna tökéletesen játszani. Mindig elvét egy-egy farcsabb hangot.
- Egy órán belül nálad vagyok, rendben? - Bogi ajkaira mosoly varázsolódott, ahogy Máté hangosan felsóhajtott.
- Fogalmam sincs, hogy mi lenne velem, te lány - nevetett fel a fiú boldogan.
- Valószinűleg otthon vajúdnál, s azon törnéd a fejed, hogy mit játssz a hétvégi versenyen - nevetett fel immár a lány is.
- Ebben biztos lehetsz - helyeselte Máté, közben pedig hegedűje vonóját az ágyra helyezte. - Akkor várlak egy óra múlva.
- Igyekszem, ne aggódj. Vigyek valamit? Van itthon valami sütim, ha gondolod szívesen elviszem, mivel rengeteget sütöttem, és egyedül nem lennék képes megenni az összeset.
- Bogim, ezt meg sem kellett volna kérdezd. Tudod, hogy imádom a süteményeidet. Nem is értem, hogy miért nem fogadtalak még fel - gondolkodott el a srác.
- Talán azért, mert nem vagyok hajlandó pénzért sütni azoknak, akiket a családomnak tekintek - harapott ajkába a lány.
 Hamarosan bontották a vonalat, Bogi pedig készülődni kezdett. Nem filozofált sokat a mai viseletén: egy egyszerű farmert kapott magára és egy világosabb trikót. Ezután a konyhába lépkedett, elővett egy műanyag dobozt, amelybe belerakosgatta az aprósüteményeket, amelyeket két nappal ezelőtt készített. Néha elkapja egy furcsa láz, ami miatt rengeteg süteményt készít, s már azt sem tudja, hogy mit csináljon a megmaradt édességgel.
  Egy óra múlva a külvárosi kis utcában sétált, kezében egy zacskóval, amely a finomságokat rejtegette. Megállt a hatalmas kertesház előtt, s megnyomta a kapun lévő csengőt. Petra, Máté és Ákos kisebbik húga nyitott ajtót, aki ahogy megpillantotta Bogit, visszafutott a házba, felszaladt Máté szobájába, és pár oktávval feljebb elhadarta bátyjának, hogy ki is érkezett hozzájuk.
  A fiú az ágyra helyezte jegyzetfüzetét és hangszerét, majd lesietett, hogy beengedhesse a lányt. Két puszival üdvözölte őt, majd kikapta kezéből a dobozt, amelynek tartalmát azonnal enni kezdte. Bogi mindezt csak egy elégedett mosollyal nyugtázott.
  A fiú szobájába érve leültek az ágyra, Bogi pedig azonnal nekiesett a füzetnek, amelyek a választási lehetőségeket tartalmazta.
- Milyen dalokat szeretnél játszani? Mert, ahogy látom, rengeteg helyről vannak összeállítások. Melyiket szeretnéd jobban eljátszani? Melyik áll közelebb hozzád? És, melyiket tudod a legjobban? - sorolta fel azokat a kérdéseket, amelyek legelsőnek az eszébe jutottak.
- Inkább a kalotaszegi összeállítás megy, viszont a mezőségit jobban szeretem, de a székit szeretném eljátszani. Egyszóval, pontosabban kettővel, fogalmam sincs. Ezért kértem a segítséged - túrt dús hajába a srác, s tanácstalanul meredt az előtte ülő lányra.
- Szalonna és bandája játssza ezt az összeállítást, igaz? Ezek viszont Rábaközi dalok - mutatott a harmadik választási lehetőségre.
És, igen. Bogi eltalálta. Máté számtalanszor végignézte azt a videót, amely fent van a Youtube-n is, sőt, még Szalonna koncerten is volt, viszont sosem gondolt arra, hogy egyszer ezekkel a dalokkal indulna egy versenyre. Ugyan többször is eljátszotta már az egészet magában, nem találta megfelelőnek, tekintettel arra, hogy még rengeteg hangszer szükséges ahhoz, hogy az előadás tökéletes legyen.
- Gondolod, hogy ezzel lenne esélyem? Eléggé sokan eljátszották már előttem az elmúlt évben, és egyik sem járt sikerrel. Gondolod, hogy nekem mégis sikerülne? - vonta fel szemöldökét.
- Máté, te tényleg ennyire pesszimista vagy? - csapott térdére kicsit sem nyugodtan a lány. - Komolyan mondom, benned egy csepp önbizalom sem veszett el. Hol van a géped? - kezével olyan mozdulatokat tett, amelyeket még egy matektanár is megirigyelne.
- Az asztalon - biccentett az említett helyre.
Bogi az íróasztalhoz sétált, leült a székre, s bekapcsolta a számítógépet. Fejében már végigment az összes lehetséges megoldás, amely elzavarja Máté pesszimistaságát. Néhány kattintás után bejutott a fiú fájljai közé, ahol is tárolta a fellépések felvételeit. Elindította azt a felvételt, amit a legutóbb készítettek egy országos szintű versenyen, amelyen harmadik díjazott lett. A felvétel elindult, Bogi odébb rakta a széket, ezután pedig Máté mellett foglalt helyet. Vett a dobozban lévő süteményből, majd Máté vállára hajtotta a fejét, s úgy figyelték a tíz perces felvételt. Máténak fogalma sem volt arról, hogy Bogi mire akart célozni mindezzel, hisz tisztán emlékezett arra, hogy amikor ezen a versenyen volt alig bírt megállni a lábán, mivel annyira remegett. A kezében a vonó úgy ugrált, mintha önéletre kelt volna, s a hangok sem úgy hallatszottak, mint ahogyan kellett volna. Fogalma sincs, hogy miért is lett harmadik. Fejében a ranglétra legaljára sorolta magát, annyira elégedetlen volt munkájával.
A videó megállt, Máté pedig kérdő pillantást vetett a mellette lévő lányra.
- Bogi, ez borzalmas volt - szörnyülködött, pedig legbelül, nagyon, de nagyon mélyen tudta, hogy annyira nem is volt rossz.
- A felfogásod borzalmas, semmi más. Máté, te is tudod, hogy tehetséges vagy és semmi okod arra, hogy pesszimista légy és leminősítsd magad - ezzel megfogta a hegedűt és annak vonóját, s a fiú kezébe nyomta. - Itt van ez a hangszer. Látod? Tökéletesen néz ki. Semmi hibája sincs, pedig már hosszú évek óta használod. És itt vagy te is. Nem most kezdted a hegedülést, s már annyi versenyen jártál, hogy a két kezemen nem tudnám megszámolni. Hozzáértő emberek azt mondták, hogy van jövőd ebben a szakmában. Ha úgy érzed, hogy hazudnak, ha azt gondolod, hogy nem tudsz jól játszani, akkor miért mész hónapról hónapra versenyekre? Miért erőlteted, ha amúgy sem vagy tehetséges? Máté, ne nevettess! Te is tudod, hogy nagyon jól játszol, és ha úgy fogod fel ezt az egészet, ahogy jelenleg is felfogod, akkor az nagyon nincs rendben. Hidd már el, hogy jó vagy ebben! - mély levegőt vett, majd idegesen kifújta azt.
- Annyira utálom, amikor igazad van - sóhajtott a fiú, s beletúrt barna fürtjeibe.
- Ez ellen én nem tudok mit tenni. Amúgy meg, pocsékul nézel ki - állapította meg a lány.
- Én az éjjel nem aludtam egy órát... - nevetett fel a fiú, majd egy puszit nyomott a lány homlokára.
- Máté, te nem csak az éjjel nem aludtál. Minden rendben van? - távolodott el tőle, így szemébe tudott nézni.
- Persze. Minden. Sokáig filozofáltam ezen, ez miatt vagyok annyira kimerülve - ezután órájára pillantott. - Ha ma még el szeretnénk jutni próbára, akkor sietnünk kell, mivel csupán fél óránk maradt - állapította meg.
- Akkor szerintem menjünk - állt fel az ágyról a lány, vállára kapta táskáját, majd mindketten elhagyták a házat.
Épp időben érkeztek oda, ám mégis ők voltak az utolsók. Hangosan nevetve léptek be, mivel Máté elmesélte azt, hogy Ákosnak mi is volt eleinte a véleménye Bogiról. Ákosnak volt egy olyan képessége, hogy egy idegen embernek kitalál egy fura hátteret, persze csak poénból.
Krisztián végigmérte mindkettőjüket. Máté keze a lány derekán pihent, Bogi pedig mosolygott. Egy furcsa, kissé keserű íz keletkezett szájában. Talán... féltékeny?