01. Krisztián

 Egy elhagyatott táncterem állt egy nyolcadik kerületi tömbházban. Évekkel ezelőtt egy latin táncot tanító házaspár tartotta fent és újította fel, ám az álmaikat fel kellett, hogy adják, mivel nem igazán volt jelentkező. Így került vissza a terem az eredeti tulajdonoshoz.

 Bogi épp oda tartott, ahol is találkozni fog a tulajdonossal. Órákig kutakodott a megfelelő helyszín miatt, s amikor meglátta ezt a koszos, lebújt helyet, rájött, hogy ez a legmegfelelőbb helyszín a próbákhoz.

 Megállt az épület előtt, s felmérte azt: öt emeletnyi magas volt, szürkés-fehér fala inkább hajlott a sötétebbik árnyalat felé a sok por miatt. Egy rozsdás vaskapu választotta el Bogit a céltól, ám mégsem ment be. Valami miatt félt; szüksége volt egy kis segítségre.

 Előkapta telefonját a táskájából, s a kontaktok közt keresgélni kezdett. Mikor megpillantotta a keresett személy nevét, rákattintott, s a füléhez emelte a készüléket. Két kicsengés után a fiú felvette a telefont.

- El tudnál jönni a nyolcadik kerületbe? Kaptam egy helyet, ahol próbálhatunk, de nem merem egyedül megnézni - vágott bele a közepébe köszönés nélkül.

- Neked is szép délutánt, Boglárka! Hogy vagy, Boglárka? Ó, köszönöm kérdésed, Krisztián, jól vagyok. És te? Ó, Bogi, én is jól vagyok, köszi - kezdett bele szarkasztikus monológjába a fiú.

- Bocsánat, na. Szia! Így már jobb, igaz? - harapta be ajkát, hogy elfojtson egy halk kuncogást.

- Nem a legjobb, de beérem vele - rántotta meg a fiú a vállát, ám rá kellett jönnie, hogy Bogi mindezt nem látta.

- El tudnál jönni? - Bogi lehunyta a szemét, és csak reménykedni tudott abban, hogy a fiú igent mond.

- Pontos címet kérek - adta be a derekát.

 Bogi örömében felsikkantott, majd alig érthetően ledarálta a címet. Miután bontották a vonalat, a lány leült egy padra, s várt.

 Fél óra elteltével megpillantotta a várva várt fiút. Fekete pólót viselt, melyen a Ramones frontembere díszelgett; mindezt egy fekete farmerrel és egy fekete sportcipővel egészítette ki. Fejére húzta kapucniját, mivel hűvös volt, tekintetével pedig a földet pásztázta. Csak akkor pillantott fel, amikor már alig volt tíz méterre a lánytól. Egy féloldalas mosoly telepedett arcára, s most már felszegett állal lépkedett tovább.

 Bogi azonnal a fiú karjába vetette magát, és szorosan átölelte. Miután elhúzódott tőle egy apró puszit nyomott az arcára, Krisztián pedig alig láthatóan elvörösödött.

- Köszönöm, hogy eljöttél - hálálkodó pillantással tekintett a fiúra, arcáról pedig levakarhatatlan volt a mosoly.

- Nem volt semmi programom, szóval ráértem - rántotta meg vállát, majd átkarolta a lányt.

 Bementek az épületbe, egyenesen a másodikra, ott pedig a 12-es számú ajtóba nyitottak be. A terem óriási volt, ám mindent por fedett. Egy hatalmas tükör fedte be az egyik falat, valamint parketta volt a talpuk alatt. Két ablak volt jobb oldalt; az egyiknél egy idős néni állt. Ősz haját gondosan kontyba kötötte, egy fekete kosztüm volt rajta, valamint egy ugyanilyen színű boleró. Kezével megtámaszkodott az ablak párkányon, s kifelé tekintett.

- Ehm... Jó napot! - apró mosoly derült a nő ajkaira, amikor meglátta a két fiatalt.

- Szervusztok! Máris megjöttetek? - kérdésére csak egy mosolyt kapott, így inkább folytatta. - Mennyi időre szeretnétek kibérelni ezt a termet? - váltotta komolyra a szót.

- A nyárára biztos, az ősz már kétséges, hisz mindenkinek megkezdődik az egyetem, esetleg a munka - utóbbi kijelentése után megszorította Krisztián kezét.

- Rendben. Havonta hatvanezer, ám ha rendbe hozzátok, akkor csak ötvenötezer - a nő reménykedett abban, hogy a nagyobbik összeget választják, ám kissé alábecsülte a két fiatalt.

- Az utóbbit választjuk - Bogi Krisztiánra pillantott, aki egyetértően bólintott.

- Rendben, kedveskéim. És, mikor szeretnétek kezdeni?

- Ha lehetne, akkor már ma este kitakarítanánk, és akkor holnap.

- Már holnap? - Krisztián kissé meglepődött a lány kijelentésén. Nem gondolta, hogy ilyen hamar el szeretné kezdeni a gyakorlást.

- Igen. Már holnap - ismételte meg magát.

- A pénzért a hónap végén jövök, ha úgy megfelel - a két fiatal aprót bólintott. - Rendben. Itt vannak a kulcsok, egy van nálatok, egy pedig nálam lesz.

- Így megfelel, köszönjük. Viszont látásra!

- Viszlát.

  Krisztián és Boglárka mosolyogva hagyták el az épületet. Bogi egy körüzenetet küldött a csapat többi tagjának, amelyben megírta a pontos címet, és azt is, hogy mit hozzanak magukkal. Este hatra kellett odaérjenek, ameddig még volt három óra. A két fiatal eldöntött, hogy elmennek a lány lakására tisztítószerekért, és egyéb szükséges dolgokért. Bogi nem lakott messze a próbateremtől, így fél óra elteltével már a kamrában kutakodott tisztítószerek után. Miután megtalálta a megfelelő üvegeket, az asztalra helyezte őket, majd a mosókonyhába igyekezett. Mindeközben Krisztián csak nekidőlt az ajtófélfának, s figyelte a lányt, aki azt sem tudta, hogy mire van még szüksége. Egy lavór került még az asztalra, majd az asztal mellé egy fölmosó veder és egy föltörlő, valamint seprű.

- Krisztián, nincs kedved segíteni? - kérdezte a lány ingerülten.

- Bogim, mindig fején találod a szöget. Momentán nincs. Majd később - kevesen múlt, hogy Krisztián el nem röhögi magát.

- Oké - fújta ki a levegőt. - Akkor te cipekedsz - ördögi vigyor telepedett a lány ajkára.

- Mi... Mi van? - kapta fel a fejét a fiú.

- Szerintem nem vagy süket. Pontosan értetted, hogy mit is mondtam. Tessék - s a kezébe adta a lavórt, amibe aztán belepakolta a tisztítószereket.

Krisztián nem szólalt meg, csupán csendben hagyta, hogy a lány telepakolja a kezét. Miután minden üveg a tálba került, Bogi megragadta a fölmosó vedret, a söprűt és a föltörlőt, s elindultak.

 Öt óra volt, s ők már ott ültek a táncteremben. A hat óra még nagyon messze volt, ám nem tudták korábbra tenni az időpontot, hisz a Fehér srácok dolgozni voltak, s csak fél hatkor jár le a műszakjuk, továbbá Timi és Kata is dolgozott. Krisztián az ablakpárkányon foglalt helyet, s kifelé nézett. Különösnek találta ezt az egész helyzetet, hisz egy néptánccsoport mégis óriási felelősséggel jár. Hogyan fog elbírni nyolc személy egy ekkora terhet? Ám, ha jobban belegondol mindebbe, akkor csak Bogin fog múlni ez az egész, hisz magára fog vállalni mindent, mivel tudja, hogy a többiek erre nem alkalmasak. Fél éve csatlakozott a lány a bandához, s már jobban ismeri a tagokat, mint a tagok saját magukat. Ez a lány annyira más; voltak olyan pár napos tagok, akiknek a viselkedésük kritikán aluli volt. Utálta ezeket az embereket. Sosem jött ki velük jól, hisz mindig talált bennük egy olyan tulajdonságot, ami miatt az első pillanattól kezdve nem szimpatizált velük. Ám Bogi helyzete más volt; pár nap után megkedvelte őt. És, nem, nem azért, mert híres volt, és mindenki kedvelte. Épp ellenkezőleg: rengetegen lenézték és csúfolták az miatt, mert Romániából származott. De ő mindvégig kiállt magáért, és addig harcolt, míg a körülötte lévők el nem fogadták, hogy az nem Románia, hanem Erdély. Ezután csöppent bele a csapatba. Mindenki örült, hogy új taggal bővült a szedett-vedett csapat, csupán Krisztián volt rossz véleményen róla. Ám ez akkor megváltozott, amikor Bogi olyat tett, amire nem is számított.

- Föld hívja Krisztiánt! - lóbálta meg kezét a fiú feje előtt.

Krisztián megrázta a fejét, majd mosolyogva pillantott a lányra. Kíváncsi tekintettel fürkészte őt.

- Itt vagyok - húzta mosolyra ajkait.

- Nem úgy tűnt. Elkezdtem beszélni, de mintha meg sem hallottad volna. Mire gondoltál? - dőlt neki a falnak.

- Semmin. Illetve... ezen az egészen. Még mindig fura ötletnek tartom. Meg tudunk mindezzel birkózni? - tette fel a költői kérdést, ám ekkor robbant be az ajtó.

A Fehér testvérek álltak az ajtóban, kezükben egy-egy fölmosó vederrel, amelyekben tisztítószerek is voltak.

- Sziasztok! - szinte már egyszerre mondták.

Összenéztek, majd elnevették magukat. Ilyen már rengetegszer előfordult velük; eleinte nagyon is irritáló dolognak találták, ám az idők során hozzászoktak, s mindennapivá vált, hogy valamit egyszerre mondanak.

- Katáék hamarosan ideérnek - tette zsebre a telefonját Máté, majd a kezében lévő vedret a földre helyezte.

- Rendben - biccentett Bogi, majd ismét Krisztiánra összpontosított. - Illetve? - tért vissza az eredeti témájukhoz.

- Majd később megbeszéljük, rendben? Most van egy kis dolgunk - csapta össze tenyerét Krisztián, miután leugrott az ablak párkányról.

 Bogi megrántotta vállát, ezzel jelezve nemtetszését. Percekkel később a hiányzó tagok is megérkeztek, ezzel pedig kezdetét vette a takarítás.

 Legelsőnek a port törölték le a bútorokról, utána a tükört tisztították meg és az ablakokat. Mindezt persze a lányok végezték, hisz a fiúkat eléggé lekötötte az, hogy szétterüljenek a földön, s a dolgozó lányokat figyeljék. Néha még munkát is osztogattak, ezzel pedig mind a négy lány idegeit feszítették. Bogi már szóvá is tette mindezt, ám egyik fiú sem figyelt rá. Ezért is eszelte ki a következő tervet: műanyag üvegekbe vizet öntöttek akkor, amikor a fiúk figyelmen kívül hagyták őket.

Mindnégyen megragadtak egy teli üveget, s a fiúk fejére öntötték. Bogi Krisztiánra, Kata megpróbálta Balázs fejére - kisebb sikerrel ugyan, hisz Balázs másfél fejjel volt magasabb a lánytól - Erika Máté fejére és Timi Ákoséra.

Ám a fiúk ezt nem hagyták annyiban. Krisztián megragadta Bogi derekát, felemelte, megpörgette őt, majd megcsikizte a derekát. Hangos nevetés szaladt ki a torkán, s visítva kérte a fiút, hogy fejezze be. Ám Krisztiánt ez cseppet sem hatotta meg, épp úgy folytatta, ahogy azt az imént elkezdte.

- Jól van, gyerekek, üljetek le, vagy irány a sarok - Ákos volt az, aki megszakította a gyerekes játékot a két fiatal közt.

Mindketten komoly arckifejezésre váltottak, és összeszűkült tekintettel vizslatták a Fehér srácot.

- Jól van, jól van. Meg sem szólaltam - emelte fel a kezét védekezésképp.

- Folytassuk inkább a takarítást - távolodott el a lány Krisztiántól, majd kezébe vette a seprűt, és sepregetni kezdett.

- Valami hiányzik - állapította meg Timi, miközben nekidőlt az egyik szekrénynek.

- Mi lenne, ha... - ám Kata nem folytatta a mondatát, hanem előkapta telefonját, s bekapcsolta a legelső népdalt rajta.

- Utálom, hogy a csajok ilyen okosak - rázta meg hitetlenül a fejét Balázs.

- Bogi találta ki ezt az egészet, Bogi találta a termet, Kata rak zenei aláfestést, míg a pasik... - nevetett fel kínosan Máté.

- Srácok, ha gondoljátok, takaríthattok tovább - mosolyodott el ördögién Timi, és egy seprűt nyomott Ákos kezébe.

- Á, nem, a ti kezetekben jobban áll. Folytassátok csak - dobta vissza a takarítóeszközt.

- Akkor hozzatok vizet - szólalt meg végül Bogi is, s az ajtó felé biccentett.

- Parancsolnak is. Nemsokára a kezükben van a hatalom - tárta szét a kezét színpadiasan Balázs.

- Érzem, hogy átveszik fölöttem az uralmat. Lassan... lassan végem van - tette Ákos a mellkasára a kezét, s térdre rogyott, hogy hatásosabb legyen szarkasztikus előadása.

- Ákoskám, nehogy akkor legyen véged, amikor a seprűnyél fog téged kergetni - emelte fel az említett eszközt Kata, s Ákos felé lépkedett.

- Oké, oké, lenyugodtam - állt fel a földről, s védekezésképp felemelte a kezét.

- Folytassuk inkább, rendben? - pillantott körbe Bogi, majd ismét takarítani kezdtek, ez esetben mind a nyolcan.

Kata telefonján egy szilágysági legényes kezdődött el, ami miatt mind a négy fiú ledobta a kezében lévő eszközt, kört alkottak, és táncolni kezdtek. Legelsőnek Máté állt be középre, s bevetve minden tudását, eltáncolta a saját szólóját. Csupán egy percig táncolt, mégis olyan volt, mintha két másodperc alatt járta volna el a legényest. Ezután jött Ákos és Balázs is. Mindketten egyszerre táncoltak, tekintettel arra, hogy a zene kissé rövid volt. Ezután jött Krisztián. Könyökéig feltűrte pólóját, egyik kezével hajába túrt, majd beállt a kör közepére. Megvárta, míg vége nem lesz a szólamnak, s nekikezdett. Legelsőnek a lábszárát ütötte meg kétszer, ezután jöttek az egyedi díszítőelemek, amelyeket akkor tanult, amikor táborban volt.

Boginak pedig a lélegzete is elállt. Azt tudta, hogy a fiú nagyon tehetséges, ám arra nem gondolt, hogy ennyire jó lehet ebben. Sőt. Épp olyan táncot tud ennyire jól, amelyet ő tanult. Amelyben felnőtt. Egy fura érzés kerítette hatalmába, ami furcsa módon tetszett neki. Sőt, egyre boldogabb és boldogabb lett.

Úgy látszik, a takarítás átmegy táncórába  - gondolta, és ajkáról levakarhatatlan volt a mosoly.