Prológus

Nyolc fiatal ült egy pesti játszótér hintáin. Esteledett már, a nap rég lement, az égen megjelentek a halvány csillagok, amelyek ebben a nagyvárosban nagyon ritkák voltak. Mind a nyolcan maguk elé meredtek, s gondolkoztak. Már június vége volt, s az elmúlt egy hónapban nem csináltak semmit. Ezen szerettek volna változtatni. Mindenképpen együtt akarták tölteni a nyár hátralévő hónapjait, így egy olyan elfoglaltságot próbáltak keresni, amely mind a nyolcuknak megfelelt.

- Oké, srácok, kéne egy közös pont! - szólalt meg pár perc csend után Timi.

- Van nekünk olyan? - állt fel Krisztián a hintáról, s tanácstalanul a csúszda létrájának dőlt.

- Kéne legyen, hisz mégiscsak együtt vagyunk már hónapok óta - motyogta Ákos.

- Talán az egyetem... - harapta el a mondat végét Erika.

- Balázs és én bio-kémián vagyunk, Bogi a szíművészetin, az ikrek a jogon, Timi szakácsképzőn, Erika tanárképzőn, Krisz meg tanfolyamokról tanfolyamokra jár. Ez bukta, Era - Kata összekulcsolta maga előtt a kezeit.

- Akkor valami más. Biztos van valami, ami miatt egymásra találtunk! - állította meg a hintát Bogi, lábával pedig dobogni kezdett.

Bal-jobb-jobb, jobb-bal-bal, bal-jobb, jobb-bal,bal-jobb-jobb. 

- Bogi, mit csinálsz? - Krisz fura arckifejezéssel vizslatta az előtte ülő lányt.

- Ez egy moldvai tánc, a legelső, amit tan... - ám elharapta a szó végét.

Felugrott, majd végignézett a társaságon. Óriási mosoly telepedett az arcára, annyira boldog volt. Megtalálta a közös pontot! Ezért még tartozik Krisztiánnak.

- Srácok, ennyire bolondok nem lehetünk! - harapott ajkába, majd a Fehér srácokra nézett. - Máté, hány éve nagybőgőzöl?

- Nemsokára tíz éve. Miért is? - vonta fel szemöldökét a fiú.

- Krisz, melyik a kedvenc zenekarod? - hagyta figyelmen kívül Máté kérdését.

- Bürkös - hajtotta le fejét a fiú. Még a barátai előtt is szégyellte ezt, pedig nem volt rá oka.

- Valakinek leesett már? - tárta szét kezét. Semmi. - Istenem, miért sújtasz ennyi ostoba emberrel? - tette fel a költői kérdést szarkasztikusan. - Srácok, van bennünk közös. És az a tánc. A zene. A dalok. Minden nap szó esik ezekről, mégsem gondoltunk arra, hogy mi lenne ha... - ám Krisztián nem hagyta, hogy befejezze a mondatot.

- ... ha létrehoznánk egy néptánccsoportot? Ez azért vakmerő döntés lenne, nem gondolod? Hisz költséges is - fintorodott el. Az ötletet nem tartotta őrültségnek, csupán a vele járó következményeket.

- Együtt biztosan sikerülne. Hisz már annyi mindenen túlestünk. Összehoztunk már egy jótékonysági koncertet is, ami rengeteg időt és pénzt is igényelt. Ez sem lesz olyan nagy feladat. Mit szóltok?

- Én... benne vagyok - Erika felszólalása után a többiek is beleegyeztek, csupán Krisztián habozott.

- Jaj, Krisz, ez tényleg nem rossz ötlet! Nem értem, miért félsz ettől - ráncolta össze homlokát Timi, s a fiú arcátvizslatva.

- Na jó, csináljuk! De ha elbukunk, akkor én... - ám mindenki megszólalt, szinte egyszerre.

- ... megmondtad. Tudjuk - hangosan felnevettek.

Ezután tanakodni kezdtek a néven; mindenféle ötlet felmerült, ám azok olyanok voltak, amelyek már egy tánccsoportot képviseltek. Ekkor ment el a kedvük az egésztől; ha nincs név, akkor nincs csapat.

- Bokréta - Balázs hangjától a hideg futkosott Bogi hátán. Mindenki kérdő pillantással vizslatta a szemüveges srácot.

- Mármint? - Krisztián helyet foglalt a létra egyik fokán, s úgy figyelte az eseményeket.

- Mármint legyen a nevünk Bokréta. Bokréta Néptánccsoport.

- Ez nem is olyan rossz ötlet - töprengett el Ákos.

- Belevágunk? - kérdezte Máté, miután leszállt a hintáról.

- Még szép! - került mosoly Erika arcára, s Máté mellé állt.

- Akkor háromra Bokrétások! - Máté kijelentésére mindenki leugrott eddigi helyéről, s kört formálva, jobb kezüket előre helyezték.

- Egy. Kettő. Három. Bokrétások!